Vízgyűjtő-gazdálkodási terv - civil vélemények a "Magyarország jelentős vízgazdálkodási kérdéseiről" című anyagról

Észrevételek
a "Magyarország jelentős vízgazdálkodási kérdéseiről" c. vitaanyaghoz

Alapvető problémaként kell megjegyeznünk, hogy a Vitaanyag nem tájékoztatja megfelelő mélységben az érintetteket, a társadalmat. Nem eléggé hangsúlyos a Víz Keretirányelv újszerű szemlélete, a természet- és környezetvédelmi szempontból jelentős vízgazdálkodási kérdések megfelelő mélységű bemutatása.

A VKI talán leglényegesebb újszerűsége, hogy az ökológiai célállapotok elérését tűzte ki célul, ennek rendeli alá az intézkedéseket. Ezen alárendeltség, prioritás hangsúlyozása nem feltétlenül jellemzője a vitaanyagnak, keveset ír az ökológiai problémákról, még kevesebbet a javítást - avagy a meglévő jó állapot megtartását - célzó tevékenységekről.

Fontosnak tartottuk volna határozottabban alkalmazni a VKI "szótárát", hiszen a jövőben e kifejezések ismerete nélkül nehezebb lesz a konzultációk folytatása.

Az árvizek elleni védekezés fontos vízgazdálkodási kérdés, de a VKI megvalósítása szempontjából egészen mást jelent, mint ahogyan az a Vitaanyagban megjelenik.

A VKI szempontjai szerint az a probléma, ahogyan "hagyományosan" védekezünk az árvizek ellen. A kizárólag emberszempontú árvízi védekezés ökológiai károkat okoz, hiszen egyre magasabbra épített töltések választják el folyóvizeinket és természetes árterüket, azaz a gátak barrierként jelennek meg.

A Vitaanyag - szerintünk helyesen - óvatosan fogalmaz az árvizes vagy belvizes, rendszeresen vízzel borított területeken történő intenzív gazdálkodás újragondolásával kapcsolatban. Fontosnak tartjuk és támogatjuk az anyagban említett extenzív gazdálkodás és vizes élőhelyek elterjesztését, rehabilitálását ilyen területeken, továbbá a vízvisszatartás lehetőségeinek megfontolását a vízelvezetés helyett.

A települések víziközmű ellátása - az emberi és a környezeti igények tekintetében:

Hasznos lett volna sokkal bővebben - az összefüggéseket erőteljesebb megvilágítva - kifejteni, az ivóvízbázisok és a káros emberi hatások problémakörét. Ezt azért is fontosnak tarjuk, hiszen ez érinti leginkább közvetlen módon a társadalmat, és ez a terület, ahol az egyes emberek is sokat tehetnek saját ivóvízbázisuk érdekében.

Örömünkre szolgált az egyedi szennyvíztisztítók megjelenése a vitaanyagban.

"A Dráva hazai, közvetlen vízgyűjtőjének jelentős vízgazdálkodási kérdései" c. fejezetéről,

"A Duna hazai, közvetlen vízgyűjtőjének jelentős vízgazdálkodási kérdései" c. fejezetéről,

"Jelentős vízgazdálkodási kérdések - 1-1-1 Szigetköz tervezési alegység"

"A Szigetköz tervezési alegység (1-1) jelentős vízgazdálkodási kérdései. Konzultációs anyag"

Dr. Jánossy András VKI-küldött,
a Környezet- és Természetvédő Szervezetek Országos Találkozójának delegátusa

roof (ejtsd: "rúf"): a Duna vízgyűjtőkerület (egésze), angolul: Danube River Basin District.

Jvgp Vitaanyag: "Magyarország jelentős vízgazdálkodási kérdéseiről szóló VITAANYAG"

Mo-jvgp: A Jvgp Vitaanyag "A hazai vízgazdálkodás nagy kihívásai" c. fejezete (8-14. old)

Duna-jvgp: A Jvgp Vitaanyag "A Duna hazai, közvetlen vízgyűjtőjének jelentős vízgazdálkodási kérdései" c. fejezete (16-24. old)

Tisza-jvgp: A Jvgp Vitaanyag "A Tisza hazai, közvetlen vízgyűjtőjének jelentős vízgazdálkodási kérdései" c. fejezete (27-33. old)

Dráva-jvgp: A Jvgp Vitaanyag "A Dráva hazai, közvetlen vízgyűjtőjének jelentős vízgazdálkodási kérdései" c. fejezete (35-38. old)

Balaton-jvgp: A Jvgp Vitaanyag "A Balaton és vízgyűjtőjének jelentős vízgazdálkodási kérdései" c. fejezete (40-43. old)

Szgk jvgp konz: A Szigetköz tervezési alegység (1-1) jvgp-i. Konzultációs anyag

ICPDR: International Commission for the Protection of the Danube River (Dunavédelmi Nemzetközi Bizottság - "A Duna Védelmére és Fenntartható Használatára irányuló Együttműködésről szóló Egyezmény, Szófia, 1994. június 29." [röviden: Dunavédelmi Egyezmény] operatív testülete)

ICPDR-SWMI: Significant Water Management Issues in the Danube River Basin District (= jvgp a Duna Vízgyűjtőkerületben - Az ICPDR által 2008. januárjában véglegesített jvgp [dok. szám: IC 132])

Duna vgt: A Duna vízgyűjtőkerület egészére vonatkozó vgt. (Angol nevén: The River Basin Management Plan for the Danube River Basin District.)

Ütemterv: "A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés ütemterve és munkaprogramja 2006-2009"

Dunai Ütemterv: "Road Map for the Development of the Danube River Basin District Management Plan 2005 to 2010 (including a Work Plan, and an Operational Plan for Public Participation) DRAFT 10" [IC/110, 2007. december]

Dunai Stratégia: "Development of the Danube River Basin District Management Plan - Strategy for coordination in a large international river basin. (DOC 101)" - más elnevezéssel: "Strategic Paper for RBM-Plan".

rvgyt-f: a Duna földrajzi értelemben, azaz a VKI-nak megfelelően vett meghatározó részvízgyűjtői (közülük a Kárpát-medencei ökohidrogeográfiai régióba tartozók térképi meghatározását lásd az 1. számú Mellékletbeli Definíció-jegyzék 11. pontjában).

krvte: "kiemelt részvízgyűjtő tervezési egység" = az rvgyt-f-ek, illetve az ezek nélkül tekintett Duna vízgyűjtő magyarországi területe.

rvgyt: a Dunai Stratégia (illetve a Dunai Ütemterv) értelmében vett "részvízgyűjtő", azaz az rvgyt-f-ek némelyike (hivatali érdekek és politikai egyeztetés nyomán lehatárolva).

s-u (ejtsd: "esz-ú"): sub-unit - "olyan, valamely ország nemzeti területére eső térség, amely a következők valamelyikéből áll: (a) rvgyt, (b) egy rvgyt-rész, (c) rvgyt-ők egy csoportja, (d) rvgyt-részek egy csoportja". [Dunai Ütemterv 3. old; Dunai Stratégia 18-19. old.]

Tisza s-u, Dráva s-u, Balaton s-u, Duna közvetlen s-u: a hazai tervezési nómenklatúrában Tisza (stb.) 'részvízgyűjtő'-nek nevezett tervezési egység.

A Jvgp Vitaanyagot közzétevő honlap - a VKI előírásaira hivatkozva - azt írja, hogy "[a]z anyag kiindulásul szolgál a ... konzultációhoz, majd az eredmények feldolgozása után a tervezéshez."

Jóllehet valóban ez volna a feladat, a közzétett anyag azonban szakmailag alkalmatlan úgy a tervezés, mint a társadalmi konzultáció megalapozására, ugyanis sem felépítésében, sem tartalmában nem felel meg a VKI, illetve az ICPDR-SWMI előírásainak. Ez a megállapítás az általam behatóbban vizsgált Mo-jvgp, valamint a Dráva-jvgp és a Duna-jvgp anyagrészeken túl a Tisza-jvgp és Balaton-jvgp részre is érvényes.

A honlap továbbá hivatkozik "[a] 42 hazai tervezési alegységre vonatkozóan" a kövizigek által azóta elkészített "további konzultációs anyagok"-ra, "melyek a társadalom bevonás helyi szintjét" hivatottak "megalapozni."

A Szgk jvgp (és a Szgk jvgp konz) alkalmatlan erre - ahogy számos más szakmai, illetve konzultációs anyag is, amit felületesen ugyancsak átnéztem. De a társadalom kilátásba helyezett bevonására - olyan módon, ami megfelel a hazai és nemzetközi jogszabályoknak és ajánlásoknak - a legtöbb helyen nem is történt intézkedés, illetve ahol volt ilyesmi, ott nem olyan átfogó körben zajlott, ami a jogi és szakmai elvárásoknak megfelelt volna.

Országos szinten, továbbá a Dráva, Duna és a Balaton s-u-k szintjén a társadalom bevonására semmilyen intézkedés nem történt; a Tisza s-u esetében pedig az ilyen címen megrendezett szolnoki fórum nem felelt meg a hazai és nemzetközi jogszabályoknak és ajánlásoknak.

Nem készültek jvgp-k a tervezési részegységekre, holott ezt előírja a hatályos kormányhatározat.

De nem készültek a kövizigek - illetve a TVT-k vagy az Ütemterv`07 állítása szerint felállítani tervezett VKI-albizottságok - illetékességi területeire sem, holott a tervezési racionalitás, valamint a társadalmi egyeztetés megkívánná az ilyen szintű jvgp-k (és vgt-k) készítését abban az esetben, ha a tervezési részegységekre ilyenek nem készíttetnek.

Sem a Mo-jvgp, sem a Dráva-, illetve a Duna-jvgp - sem pedig (amennyire az eddigi áttekintés alapján meg tudtam állapítani) a másik 2 s-u jvgp-je- nem épült a tervezési alegységek jvgp-ire, holott azok ezzel a céllal is készültek.

1. A víztesteket és a tervezési egységeket - a társadalomi partnerek bevonásával! - újra kell lehatárolni, a vízgyűjtő elv következetes alkalmazásával, szükség szerint módosítva a csatlakozó felszín alatti víztestekre tekintettel az utánpótlódási viszonyok alapján, továbbá a belvízrendszerek és belvízi öblözetek figyelembevételével; víztest nem nyúlhat túl tervezési alegységen. (Részletesebben lásd az 1. számú Mellékletbeli Definíció-jegyzék meghatározásaiban.)

2. Kezdeményezni kell az érintett szomszédos államoknál a Definíció-jegyzék 11. pont (c), (h) és (j) alpontja alatt említett részvízgyűjtőkre vonatkozóan - Tisza Csoport, illetve Nemzetközi Száva Vízgyűjtő Bizottság létrejöttét eredményezőhöz hasonló - megállapodások létrehozását, a testületeknek az ICPDR közreműködésével való felállítását, a tervezési egységek harmonizálását (különösen a határokkal osztott víztesteket tartalmazók esetében), a jvgp-k közös elkészítést, a közös vgt-k előkészítését.

3. Új jvgp-ket kell készíteni minden tervezési szintre - tervezési alegység, tervezési részegység, s-u helyett krvte, rvgyt helyett rvgyt-f, illetve nemzeti szint -, továbbá, ahol szükséges, egyes víztestek számára.

4. Le kell állítani azokat a jogszabály-alkotási előkészületeket, amelyek a tervezési részegységeknek a tervezésből és társadalmi egyeztetésből való kiiktatására irányulnak - illetve amelyek ezeknek a tervezési hierarchia tekintetében a kövizigek illetékességi területével, a társadalmi egyeztetés tekintetében a kövizigek alá tartozó testületekkel való felváltására irányulnak.

5. A jvgp-k elkészítése során minden szinten alkalmazni kell az ICPDR-SWMI szerkezeti előírásait és szempontrendszerét. A jvgp lehet ennél részletesebb, ha szakmai okok alapján vagy a társadalmi konzultációk nyomán szükségesnek látszik.

6. A jvgp-ket két lépésben kell elkészíteni: (a) az alacsonyabb szinteken keletkezett információk alapján, a víztestekből kiindulva és a tervezési egységeken felfelé haladva, majd (b) a magasabb szinteken meghozott döntések alapján az első lépésbeli tervezeteket átdolgozva, a tervezési egységeken lefelé haladva. Ugyanezt az eljárást kell alkalmazni a vgt-k elkészítése során is.

7. A társadalmi partnereket mindkét fázisban be kell vonni a jvgp-k - és a vgt-k - előkészítésébe, véleményezésébe és véglegesítésébe.

8. A vonatkozó törvények és rendeletek módosítása útján össze kell hangolni egymással a tervezési egységek és ciklusok, valamint a tervezési és döntési jogosítványok tekintetében a VKI-végrehajtási - továbbá az árvíz-stratégiai és aszálystratégiai - országos, kiemelt térségi, térségi, település-csoporti és helyi tervezést, illetve a területfejlesztési és -rendezési tervezést.

9. A társadalom aktív bevonását biztosító testületeket (tanácsokat) valamennyi tervezési szinten létre kell hozni, de a társadalom részvételét - ideiglenes megoldásokkal - abban az időszakban is biztosítani kell, ami alatt ezek jogi környezete kialakulóban van. A tanácsok összetételét és jogosítványait végső változatban az előző pontban említett jogszabályoktól függően kell meghatározni. Ezzel egyidejűleg a TVT-ket meg kell szüntetni.

10. A VKI-végrehajtási (valamint az ár-vízstratégiai és aszálystratégiai) feladatok időarányos végrehajtásának finanszírozási és érdekeltségi feltételeit megteremtendő, módosítani kell az ÚMFT-t, az OP-ket, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Tervet, a határon átnyúló együttműködési programokat.

Az ICPDR-SWMI 1. számú Függeléke táblázatos formában tartalmazza "mindazokat a jvgp-ket, amelyek részét fogják képezni a Duna vgt-nek, az egyes problémák megoldása érdekében a Duna vgt-be felveendő intézkedések, valamint az előkészítő folyamatok vázlatára is kiterjedően".

Az ennek megfelelően 3-oszlopos táblázat második és harmadik oszlopa felett ez olvasható: "Az alább olvasható teljesítendők részét fogják képezni a Duna vgt-nek, és tartalmazni fogják a nemzeti projektek (tervezett intézkedések) listáját is, az illető állam döntésétől függően a pénzügyi fedezettel együtt vagy a nélkül."

Az ICPDR-SWMI ugyan később került csak a nagyközönség számára is publikálásra (viták miatt csak 2008. március 11-én), de már korábban hozzáférhető volt az ICPDR-tagállamok kormányzati szervei és funkcionáriusai számára. Ennek megfelelően nem volt semmi akadálya, hogy a szerkezetét alkalmazzák, speciálisan hogy meglegyen benne e táblázat megfelelője.

Ez annál is inkább elvárható lenne, mivel a Dunai Ütemtervben (2-3. old.), illetve a Dunai Stratégiában (18-19. old) rögzítésre került, hogy "A Duna vgt úgy kell strukturálva legyen, hogy a terv egyaránt olvasható legyen s-u szinten, majd nemzeti vagy részvízgyűjtő szinten, végül Duna vízgyűjtőkerület szinten. E célból moduláris megközelítés került elfogadásra. (...) A dunai országok abban állapodtak meg, hogy az s-u-t fogják használni alapvető tervezési egységként a Duna vgt elkészítéséhez. (...) A Duna vgt három részből fog állni úgy, hogy az A rész a roof szint, és az A résztől a C rész felé haladva a részletesség mértéke egyre nő. Mind a három résznek azonos szerkezeti felépítése van. (...) A B rész lehet a részvízgyűjtő - ez különösen a nagyobb kiterjedésű határkeresztező részvízgyűjtők számára érdekes lehetőség -, avagy a B rész lehet a nemzeti szint, ily módon maximálisan kihasználva azt a tervezési lehetőséget, amit az s-u-k nyújtanak, amelyek a vízrajzi határvonalakat és a nemzeti határokat egyszerre veszik figyelembe. (...) A C részre (s-u-k) vonatkozó információ integráns részét kell alkossa a nemzeti vgt-knek vagy részvízgyűjtő vgt-knek (B rész)."

A Dunai Ütemterv 1. számú táblázata [5. old.] közli azt - a VKI 7. számú függelékén alapuló - felsorolást, amely az A rész felépítési vázlatát tartalmazza, 11 fejezetbe tagolva. A táblázat fölött ezt olvassuk: "Az itt következő alapvető felépítési vázlat lesz majd használva a B részhez (nemzeti jelentések vagy részvízgyűjtő jelentések), valamint a C részhez ..., eltérés csak a részletesség mértékében lesz."

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési alegységek és részegységek jelenlegi lehatárolása gyakran nem felel meg a vízgyűjtő-elvnek, ugyanis nincsen tekintettel arra, hogy a kérdéses tervezési egység meghatározó felszíni vizének vagy vízcsoportjának a Dunával (vagy részvízgyűjtőjével) való összefolyásai térségében a terület egy részét ez utóbbi csapolja meg, illetve az utóbbi biztosítja - részben vagy egészben - a csatlakozó felszín alatti víztestek tekintetében az utánpótlódást. Ugyancsak figyelmen kívül hagyja a lehatárolás jelenlegi sémája a belvízrendszert. Mindez elmondható a Balaton s-u-ra is.

A fentiek következtében a jelenlegi rendszer nem alkalmas a VKI-célkitűzések megvalósításának megtervezésére, hiszen nem tükrözi a hatásláncolatok hidrogeográfiai szerkezetét.

1. vízgyűjtő: olyan földterület, amelyről a felszíni vizek - folyók, vízfolyások, csatornák, illetve esetleg tavak, egyéb állóvizek sorozatán át - egyetlen folyótorkolaton vagy folyódeltán keresztül a tengerbe jutnak;

2. részvízgyűjtő: olyan földterület, amelyről a felszíni vizek - folyók, vízfolyások, csatornák, illetve esetleg tavak, egyéb állóvizek sorozatán át - egy folyó, vízfolyás, csatorna valamely pontjához jutnak (ami általában folyók, vízfolyások, csatornák összefolyása, illetve egy tóba, egyéb állóvízbe nyíló torkolat vagy delta), illetve tó, egyéb állóvíz területére jutnak;

3. vízgyűjtő terület: a vízgyűjtőnek vagy részvízgyűjtőnek az a területe, amelyről a felszíni vizek egy felszíni víztestbe vagy annak meghatározott szakaszára jutnak;

4. víztartó: olyan felszín alatti, kőzetekből vagy más földtani képződményekből álló réteg, amelynek porozitása és vízáteresztő képessége lehetővé teszi a felszín alatti víz jelentős áramlását, illetve jelentős mennyiségű felszín alatti víz kiemelését;

5. felszíni víztest: a felszíni vizek különálló, jelentős, homogén jellegzetességekkel bíró eleme - például tó, tározó, vízfolyás, folyó, csatorna - vagy ezek egy része, szakasza (amit általában a következők jelölnek ki: a vízgyűjtőnek vagy részvízgyűjtőnek a beletorkoló vagy vele összefolyó alacsonyabb szintű részvízgyűjtővel való találkozási pontja; jelentős hidromorfológiai beavatkozás vagy műtárgy helye; jelentős pontszerű szennyezés helye; illetve nagy vagy/és jellegzetes háttérterhelést okozó vízgyűjtő terület partszakasznak végpontjai), a felszíni vizek jó állapotba hozására - illetve jó állapotban tartására - irányuló tevékenységi programok meghatározásának és végrehajtásának legkisebb egysége, ami kivételesen több kisebb felszíni vízre (például holtágra) is kiterjedhet;

6. felszín alatti víztest: a felszín alatti víznek egy elhatárolható - egy vagy kivételesen több víztartóra kiterjedő -, homogén jellegzetességekkel bíró része, a felszín alatti vizek jó állapotba hozására - illetve jó állapotban tartására - irányuló tevékenységi programok meghatározásának és végrehajtásának legkisebb egysége;

7. mesterséges víztest: emberi tevékenység eredményeként létrejött felszíni víztest;

8. erősen módosított víztest: olyan felszíni víztest, amely az emberi tevékenységből eredő fizikai hatások következtében jellegében lényegesen megváltozott, és amely így szerepel a vízgyűjtő-gazdálkodási tervben;

9. belvízi öblözet: a rendszeresen belvízjárta területnek a mikrodomborzat vagy mesterséges létesítmények által elkülönített (a fő gyűjtőcsatornától elzárható) olyan része, amelyről a felesleges vízmennyiséget levezetni, illetve amelyen a szükséges vízmennyiséget visszatartani a többi belvízjárta területtől függetlenül lehetséges;

10. belvízrendszer: a végső befogadóhoz (általában egy folyóhoz vagy egyéb vízfolyáshoz) vezető fő gyűjtőcsatornára ráfűződő belvízi öblözetek összessége;

11. Kárpát-medencei ökohidrogeográfiai régió: a Duna Belgrád és Bécs közötti szakaszának vízgyűjtő területe, amin a meghatározó részvízgyűjtők - a Dunával való össze-folyásaik térségében a főfolyó közvetlen vízgyűjtő területétől a megcsapolási viszonyok alapján lehatárolva, szükség esetén a csatlakozó felszín alatti víztestekre tekintettel az utánpótlódási viszonyok alapján módosítva - (a) a Száva [Sl_1, HR_2, BA_1, RS_2], (b) a Tisza [UA_1, RO_9, SK_9, SK_8, SK_7, SK_6, RO_8, RO_7, HU_2, CS_2], (c) a Dráva-Mura [IT_1, IT_2, AT_4, Sl_2, AT_5, HR_1, HU_3], (d) a Zala-Balaton-Sió [hu_4.2 Zala, hu_4.1 Balaton, hu_1.3 Kapos, hu_1.4.1 Észak-Mezőföld és Keleti-Bakony, hu_1.4.2 Velencei-tó + a hu_1.4.3 Sióból az a rész, amit a Sió Szekszárd fölötti szakasza csapol meg], (e) az Ipoly [SK_5, hu_1.5], (f) a Horn [SK_4], (g) a Vág-Nyitra-Alsó Kis-Duna [PL_1 + SK_3-ból az a rész, amit nem közvetlenül a Duna, illetve a Felső Kis-Duna csapol meg], (h) a Rába-Rábca [AT_6, hu_1.1.4 Rába, hu_1.1.3 Marcal, hu_1.1.2 Rábca és Fertő-tó], (i) a Morva-Thaya [AT_3, SK_2, CZ_5, CZ_6 +?CZ_7], továbbá (j) a Felső Kis-Duna + Felső-Csallóköz + Szigetköz Pozsonytól Gönyűig [a bal parton az SK_3-ból az utánpótlódási és megcsapolási viszonyok alapján lehatárolva, a jobb parton a hu_1.1.1 Szigetköz] [1];

12. kiemelt részvízgyűjtő tervezési egység: a Kárpát-medencei ökohidrogeográfiai régió részvízgyűjtőinek Magyarország területére eső - szükség esetén a felszín alatti víztestek határainak figyelembevételével egymás között módosított - részei közül a Tisza, a Dráva-Mura, a Zala-Balaton-Sió, valamint a Felső Kis-Duna + Felső-Csallóköz + Szigetköz részvízgyűjtőhöz tartozók, továbbá a Duna magyarországi vízgyűjtő területének e részvízgyűjtőkön kívüli része, azaz a "Duna közvetlen" (a kiemelt részvízgyűjtő tervezési egység rövidített elnevezése: krvte);

13. vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési részegység: a Kárpát-medencei ökohidrogeográfiai régió részvízgyűjtőinek Magyarország területére eső részei közül az Ipoly és a Rába-Rábca részvízgyűjtőkhöz tartozók, továbbá a krvte hosszabb összefüggő szakasza (egy vagy több víztest vagy víztestcsoport, a hozzá tartozó vízgyűjtő területtel), illetve a krvte-n belüli részvízgyűjtő - vagy egy pontra összefolyó részvízgyűjtők - területe, szükség esetén a belvíz-rendszerek és a felszín alatti víztestek figyelembevételével módosítva (a Felső Kis-Duna + Felső-Csallóköz + Szigetköz krvte egyben vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési részegység is);

14. vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési alegység: valamely vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési részegység egy szakasza (egy vagy több víztest vagy víztestcsoport, a hozzá tartozó vízgyűjtő területtel), illetve valamely tervezési részegységen belüli részvízgyűjtő - vagy egy pontra vagy egy állóvíz területére összefolyó részvízgyűjtők - területe, szükség esetén a belvízi öblözetek és a felszín alatti víztestek figyelembevételével módosítva;

15. vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési egység: a tervezési alegység, a tervezési részegység, a krvte, a részvízgyűjtő, illetve az ország egésze;

16. vízgazdálkodási környezeti célkitűzés: az adott felszíni, felszín alatti, mesterséges vagy erősen módosított víztest meghatározott időpontig elérni kívánt állapota, figyelemmel a külön jogszabályokban foglaltakra;

17. vízgyűjtő-gazdálkodási terv: a tervezési egységre vonatkozólag a VKI-ban meghatározott időszakokra - a VKI VII. Mellékletében részletezett tartalommal - készített tervdokumentum;

18. ütemterv és munkaprogram: a tervezési egységre vonatkozólag készítendő vízgyűjtő-gazdálkodási terv kidolgozásának a VKI 14. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti ütemterve és munkaprogramja, aminek része a társadalom tájékoztatásának, valamint az írásbeli és szóbeli konzultációknak az ütemterve is;

19. jelentős vízgazdálkodási problémák: a tervezési egység területén megállapított, a vízgazdálkodási környezeti célkitűzések teljesíthetősége szempontjából jelentős problémák, illetve megoldandó feladatoknak a VKI 14. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti összesítése;

20. intézkedési program: vízgyűjtő-gazdálkodási tervnek a vízgazdálkodási környezeti célkitűzések eléréséhez szükséges feladatok időarányos teljesítését szolgáló intézkedéseket összegző része, amely a vizek hatékony és fenntartható használatát előmozdító alapintézkedésekből (így a jogszabályokban és programokban részletezett feladatleírásokból, ideértve a kapcsolódó jogalkotási tervet is), valamint szükség esetén - a VKI VI. Melléklete B. részében foglalt nem teljes körű felsorolásra figyelemmel - kiegészítő intézkedésekből áll, az utóbbihoz értve a végrehajtással járó egyedi jogalkalmazást (például az ún. vizes területek rehabilitációját, kibocsátási szabályozások megállapítását) és a hatósági ellenőrzést is;

21. helyreállítási-kezelési terv: az intézkedési programnak egy víztestre vonatkozó része;

22. hidroökológiai rehabilitációt, illetve állapotmegőrzést igénylő terület: a víztest helyreállítási-kezelési terve vagy a tervezési egység vízgyűjtő-gazdálkodási terve alapján az országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelybe a vízgazdálkodási környezeti célkitűzések elérése érdekében rehabilitációra (például ártérbővítésre, vegetáció-helyreállításra, mellékág-rehabilitációra) szoruló, illetve az állapotuk fenntartását igénylő területek tartoznak;

23. kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségvédelmi terület: a vonatkozó jogszabály által ekként meghatározott hidroökológiai rehabilitációt, illetve állapotmegőrzést igénylő terület;

24. felszíni vizek vízminőségvédelmi vízgyűjtő területe: a vonatkozó jogszabály által ekként meghatározott hidroökológiai rehabilitációt, illetve állapotmegőrzést igénylő terület;

25. egyéb hidroökológiai rehabilitációt, illetve állapotmegőrzést igénylő terület: olyan hidroökológiai rehabilitációt, illetve állapotmegőrzést igénylő terület, amely nem szerepel a kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségvédelmi területek, illetve a felszíni vizek vízminőségvédelmi vízgyűjtő területei között;

A Mo-jvgp, Duna-jvgp, Szgk jvgp (és Szgk jvgp konz) részletes véleményezése elkészítéséhez az alábbi szempontokat találtam alkalmasnak:

2. Megfelel-e a jvgp felépítése a nemzetközi előírásoknak, elvárásoknak?

3. Mennyire felel meg a tervezési háttér és a jvgp a szakmai elvárásoknak?

4. Mennyire veszi figyelembe a mo.-i s-u-ket érintő rvgyt szintű jvgp-anyagokat?
A vizsgálat kiterjed-e az adott tervezési egység egész területére?

5. Helyesen azonosítja-e, hogy milyen problémákkal kell foglalkozni az első körben?

(Hidromorf. különböző kategóriái: gátak, sarkantyúk, mederszűkítés, kiegyenesítés)

16. Fel van-e tárva minden releváns probléma az egyes területeken, kategóriákban?

19. Helyesen azonosítja-e, hogy kik, mik (faktorok) okozzák a tárgyalt problémákat?

20. Jól vannak-e figyelembe véve a várható változások (problémáké ill. faktoroké)?

21. Mennyire vannak a problémák a megoldás sürgőssége szempontjából prioretizálva?

Például hidromorf. (kategóriái!)-ra: Engedélyek, Normák, Tervezési folyamat, Ösztönzők, támogatások, adók és díjak, önkéntes megállapodások, Legjobb gyakorlat, Tudatosság-növelés [Csoportosítva: kemény, gazdasági, önkéntes]

(A várható változások forgatókönyvein belüli lehetőségek feltárására és kihasználására)

25. Helyesen vannak-e megállapítva a környezetvédelmi célok alóli kivételek térségei, időtartamai? Elfogadhatók-e a felhozott érvek?

[1] A Duna az ún. dévényi áttörés és (nagyjából) Gönyű között - alapvetően - nem gyűjti a vizet, hanem az utánpótlódását adja felszín alatti és felszíni vizeknek, mivel egy hordalékkúpon folyik. A felszínen egy fonatos ágrendszerű belvízi delta, a felszín alatt pedig egy - lassú áramlású - tó tartozik hozzá. E sajátosságai alapján ugyanúgy önálló egységnek tekintendő, ahogy a Balatont is (a berkekkel együtt) önálló egységnek tekintjük a Zala és mellékvizei forrásvidékével kezdődő és a Sió torkolatával (vagy célszerűen Szekszárddal) végződő részvízgyűjtőn belül.

A vízvisszatartó vízgazdálkodás, a vizes élőhely-program a Tisza vízgyűjtőjén

A magyar agrárgazdaság, a magyar vidék társadalma - a rendszerváltás legnagyobb veszteseként - a 21. század első évtizedében ismét fordulóponthoz ért. Leszakadás, vagy felzárkózás, elvándorlás, vagy megmaradás, kiszolgáltatottság a globális tőke érdekeinek, a helyi termékek leértékelődése, a tőkekoncentráció, azaz a birtokszerkezetnek a nagytőke igényeinek megfelelő megváltoztatása, "növekedés" minden áron, a verseny kíméletlensége, génmanipulált növények, vagy a fenntarthatóság irányába mutató új gazdálkodási formák, a táj, a természet védelme és gazdagságának gyarapítása?

A rendszerváltást megelőző és az azóta eltelt, most már nem is olyan csekély idő nem csökkentette a magyar társadalom és gazdaságpolitika vidékkel szembeni adósságát. Legfeljebb az ideák világában fogalmazódott meg a területi kiegyenlítődés, a vidéki térségek harmonikus fejlesztésének elve. A vidéki lét magán hordozza a korszerűtlenség bélyegét, a vidék terméke leértékelődőben van, legyen szó gabonáról, vagy a vidéki felsőoktatási intézmények diplomájáról. Amint a magyar társadalom egésze, a vidék társadalmi is erősen megosztott, érdekek mentén szabdalt.

Megállíthatatlanul folytatódik a vidék erőforrásainak elvonása. A jelenség nem új, egyidős a magyarországi kapitalizmussal. A 19. századi fellendülés a magyar gazdaság és társadalom történetének legnagyobb ívű fejlődése, az akkori modernizáció egyaránt volt köszönhető a városiasodásnak (a gyorsan létrejött tőkés nagyüzemnek), a vidéki infrastruktúra kiépítésének (út- és vasúthálózat, amely a vidéket bekapcsolta az ország vérkeringésébe) és a vidék teljesítménye megnövekedésének.

Már a kezdetekkor jelentkeztek a kiegyenlítetlenségek, amelyek az I. világháborút követő békekötést követően, az ország területének megcsonkítása következtében fokozódtak. Darabjaira hullott az Osztrák-Magyar Monarchia egységesítésre törekvő, az egyes tájak, vidékek értékeit közösen hasznosító gazdasága. A magyar állam határain kívülre kerültek az ország gazdaságát, társadalmát szervező, szellemi gyarapodását szolgáló vidéki gócpontok, akkor már jórészt egyetemi városok (Arad, Temesvár, Nagyvárad, Újvidék, Szabadka, Szatmárnémeti, Beregszász, Ungvár, a Felvidék bányavárosai, Pozsony stb.), amelynek következtében hihetetlen mértékben megnőtt a főváros, Budapest túlsúlya.

A 20. század polgári demokráciájába belecsontosodott feudalisztikus hagyományok olymértékben megosztották és kizsigerelték a vidék társadalmát, hogy nem tehetett mást: kivándorlással, illetve az agrárszocialista mozgalmakkal válaszolt.

Az I. és a II. világháborút követő konszolidációk, a gazdasági világválságokra (1929-1933, 1975-től napjainkig) adott válaszok elindítottak ugyan jótékony változásokat a magyar vidéken, amelyek kiteljesedését azonban lefékezték, megállították, átrendezték az újabb és újabb társadalmi, gazdasági megrázkódtatások. Különösen érvényes ez a történelmileg még nem olyan távoli közelmúltra, a II. világháborút követő időszakra: földosztás, majd téeszesítés, padlássöprésig menő beszolgáltatás, végletes kiszolgáltatottság, majd az olcsó vidéki munkaerő elszívása a főváros felépítésére (fekete vonatok). A magyar vidéki társadalom történetében rendkívül rövid ideig - az 1960-as évek közepétől az 1980-as évek elejéig, azaz kevesebb mint 20 évig - tartott a felzárkózó, felfelé ívelő konszolidációs szakasz, amely jelentős önkizsákmányolás árán, korábban nem ismert mértékű életszínvonal-emelkedést hozott. (Infrastruktúra-fejlesztés: közúthálózat, telefónia, vezetékes vízzel való ellátás, csatornázás, lakásviszonyok.) Ugyanakkor e fejlődés rendkívül komoly ellentmondásokkal párosult. A vidék 1950-es években kezdődött, 60-as években folytatódott iparosítása nem csekély mértékben a fővárosi üzemek elhasznált, "leharcolt" ipari infrastruktúrájának vidékre telepítését jelentette. A rendszerváltást megelőzően, majd azt követően az ilyen üzemek zártak be leghamarabb.

A szocialista gazdaság és társadalom erőforrásainak elapadása a rendszerváltás előtti, majd azt követő leépülés, a tulajdon- és birtokviszonyok átrendezése, a feszültségekkel és ellentmondásokkal terhelt privatizáció, a keleti piacok elvesztése, a szabad piac önszervező erejébe vetett hit, a növekedés és a verseny mindenhatóságát hirdető ideológia gyakorlati alkalmazása - néhány üdítő szigettől eltekintve - a magyar vidéki társadalom és gazdaság végletes megosztottságához, hanyatlásához vezetett.

A rendszerváltást követően vereséget szenvedtek a Dunától keletre eső országrész felzárkóztatására hivatott modernizációs törekvések; az Alföld program, a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése. A kiúttalanság béklyóját, egyelőre a kétségtelenül jelentős lehetőségeket teremtő autópálya-építés sem oldotta fel.

Miközben a Központi Régió - Budapest és Pest megye - gazdasági teljesítménye meghaladja a Európai Unió átlagát, a keleti országrész régióié nem érik el az EU átlag 40%-át. Ugyanakkor Pest megye déli, a Homokhátságba nyúló területei a kiegyenlítetlenségből fakadó ugyanolyan ellentmondások hordozói, mint a keleti országrész leszakadó térségei.

Az Alföld népét, gazdaságát folyamatosan fenyegető veszélyforrások (árvíz, belvíz, aszály, ökológiai katasztrófa) réme nem múlt el. Ma az Alföld Európának az az egyedi sajátosságú nagytája, amely folyamatosan kitett az említett veszélyeknek, amelynek tájhasználata, folyógazdálkodása, vízgazdálkodása, árvízvédelme, agrárgazdasága nem felel meg a fenntartható fejlődés követelményeinek.

Kérdés nyilvánvalóan az: születhetnek-e az ismertetett ellentmondások feloldására törekvő, korszerű válaszok? Korszerű, a jövőbe mutató válaszokat fogalmaz-e meg a 2007-2013 közötti időre szabott fejlesztéspolitika, mit és mennyit segítenek az ország leszakadó régióin, településein a pólusvárosok, a zászlóshajó programok?

Figyelembe veszik-e ezek az EU legutóbbi bővülésével együtt járó következményeket, pl. a román gazdaság ott sem ellentmondásoktól mentes, mégis szemmel látható fejlődésének következményeit? Kérdés lényegében az, hogy az EU-tól érkező és a hazai források felhasználása túlmutat-e 2013-on, megalapoz-e távolabbi, kedvező fejlődési irányokat? Hiszen a cél nyilvánvalóan nem a pénz költése, hanem a szolidaritást, a társadalmi igazságosság követelményét is szem előtt tartó, a fenntartható fejlődés kívánalmainak megfelelő, valódi fejlesztés.

Nyilvánvalóan az volna a legszerencsésebb, ha a fejlesztési irányokat és programokat a legközvetlenebbül érintettek határoznák meg. Ekkor - és csakis ekkor - érvényesülnek az Európai Unió regionális politikájának elsődleges alapelvei: a szubszidiaritás és a decentralizáció elve, amelyhez nekünk magyaroknak azonnal párosítanunk kell a határokon átnyúló kapcsolatok fontosságát. Ez utóbbi irányba mutatnak a Debrecen-Nagyvárad tengely, az ottani Hajdú-Bihar-Bihor Eurorégió, a Duna-Maros-Körös-Tisza Eurorégió és részben a Kárpátok Eurorégió próbálkozásai. A határokon átnyúló interregionális kapcsolatok új dimenzióját nyithatja meg az Ung-Tisza-Túr Európai Területi Együttműködési Csoportosulás, valamint a szerveződő Kassa-Nyíregyháza-Beregszász-Szatmárnémeti városszövetség. Az Európai Unió keleti határán fekvő, országaik centrumtól távoli perifériájaként jellemezhető térségek gazdasági, társadalmi, szellemi szervező központjai közösen és együttesen, az erejük egyesítéséből fakadó saját források felszínre hozásával és az uniónak a térségbe irányuló forrásai szervezett hasznosításával nagyobb léptekkel haladhatnak előre mint külön-külön.

Magyarország Dunától keletre fekvő részei, legnagyobb tája, az Alföld maga is jelentős hasznokat remélhet a határokon átívelő fejlesztésekből, ugyanakkor saját maga is komoly mértékben hozzájárulhat felemelkedéséhez. Ennek érdekében azonban tudást és szorgalmat kell mozgósítani Európa legnagyobb tájsebe begyógyítására, a folyószabályozások káros következményeinek mérséklésére. Az oda vezető út alapját a folyógazdálkodás, a vízgazdálkodás új szemléletből fakadó új feladatai, a vízvisszatartó vízgazdálkodás, vizeink tározása, a vizes élőhelyek számának és területének gyarapítása vetheti meg.

Az Alföld korábbiakban jelzett, el sem kezdett, vagy kicsorbult modernizációs kísérletei javarészt figyelembe vették a természet, a társadalom, a gazdaság harmóniáján alapuló fenntartható fejlődés követelményeit, azonban az igények újbóli megfogalmazása a hangsúlyok áthelyezését írja elő. A magyar vidéki társadalom legnagyobb rákfenéje, a szegénység és a kiúttalanság mellett az iskolázatlanság éppen azon a tájon, az Alföldön burjánzik leginkább, amely a táj arculatát meghatározó két szervező erő, nevezetesen a Tisza - és mellékfolyói - , valamint az ember átrendeződő kapcsolatának köszönhetően új fejlődési pályára állítható.

Ma az ember az Alföldön folyamatosan retteg a vízbőségtől, az árvizektől, a belvizektől - és a víz hiányától: a szárazodástól, az aszálytól. Nincs rá garancia, hogy ne támadjon az Alföldre újabb ökológiai katasztrófa, hogy ne forduljon elő ismételten cianid- és nehézfém szennyeződés (Nagybánya, Verespatak). Az érintett országokban és Európában nincs ma szervezett erő e veszélyforrások megnyugtató eldugaszolására! Az ökológiai katasztrófa megelőzésére első lépésként választ adhat a romániai bányászati törvény módosítása, nevezetesen a ciánt alkalmazó technológia azonnali, következetes betiltása. Az elvet és az általa előírt gyakorlatot kétségtelenül ki kell terjeszteni a Kárpát-medence egészére! Ezt követnie kell a Nagybánya környéki cianidos ülepítő tavak és meddőhányók rehabilitációjának, területeik rekultivációjának. E két lépés megtételéig az említett veszélyforrások időzített bombaként fenyegetik az Alföld vizeit. (A román kormánynak ebben az évben meg kell hoznia döntését a Verespatakra tervezett bányászat megkezdéséről, vagy a terv végleges elutasításáról.)

A vízbőség és a vízhiány az Alföldön megegyezik az emberiség 21. századi legnagyobb kihívásával, nevezetesen a stratégiai vízkészletek, a stratégiai ivóvízbázisok megóvásával. Az egészséges, tiszta, azaz szennyeződésektől mentes vizek birtoklása geopolitikai tényező, jelentősen felértékeli a tiszta vizekben gazdag térségeket. E globális probléma helyi megoldása a vizekben gazdag Alföldön az új vízgazdálkodás, az új folyógazdálkodás vizeink tározásával, a vizes élőhelyek létesítésével.

A 21. század első évtizedében a magyar vidék legtöbb települése munkáért kiált, befektetőre, munkahelyet teremtő beruházásra vár, hiszen a munkanélküliség, a szerényen csordogáló jövedelem a szegénység, a kiúttalanság legfőbb oka. Valószínűsíthető-e az, hogy a képzetlenség, az alulképzettség fogságában vergődő kistelepülések többsége ellenállhatatlan vonzerőt gyakorol a közeli, s a távolabbi jövőben a befektetői szándékra? Ha pedig nem, akkor milyen megoldások adnak felelet a fentiekben vázolt kihívásokra? Ráadásul olyan feleletet, amely lehetőleg egyszerre ad választ a szegénységet orvosló munkahelyteremtés mikéntjére, valamint a 21. század legnagyobb kihívására, a vizekkel kapcsolatos problémák kezelésére.

A tőke célja nem a jótékonykodás, hanem a gyarapodás. Oda megy, ahol a leggyorsabban a legtöbbet fialhatja. E nyers célt éppen a természettől leginkább elszakadt, legvárosiasodottabb, a modern világ legtöbb kényelmével berendezett, mégis a természet kínálta nyugalmat, biztonságot, pihenési lehetőséget leginkább óhajtó társadalom árnyalhatja.

Korábban elképzelhetetlen volt - és sokak számára ma is meghökkentő -, hogy a tőke-megtérülés szempontjait, a leggyorsabban kasszírozható, legmagasabb hozamot, azaz a pénzügyi szempontokat megelőzzék a környezeti értékek védelmét ezek elé helyező megfontolások, az ún. társadalmilag felelős befektetések. A legutóbbi években - nem kis meglepetésre - az amerikai és a nyugat-európai tőzsdék "zöld befektetéseket" célzó alapjai kimagasló hozamokat produkáltak. A társadalmilag felelős befektetések esetében az üzleti elemzést szigorú szűrés előzi meg, amelynek során kizárják a társadalmi és környezeti szempontból kifogásolható szándékokat és előnyben részesítik az ökológiailag és etikailag helyesnek ítélteket. Azokat, amelyek előtérbe helyezik a fenntarthatóságot, környezetbarát megvalósulást tételeznek fel, a fosszilis energiahordozók helyett a természet energiáit (Nap, szél) hasznosítják, vagy bioenergiát alkalmaznak. Garantáltan tiszta élelmiszert állítanak elő, illetve takarékoskodnak a vízzel. Amikor azt állítjuk, hogy az állami - azaz a központi hatalomtól jövő - az önkormányzati, a helyi társadalmi, valamint a gazdasági, az üzleti szempontok szisztematikus egyeztetése ugrásszerűen meggyorsíthatja a fejlődést, a Kárpát-medencében, a magyar vidéken, az Alföldön a pénzügyi szféra ilyen felelős befektetéseinek megjelenésére és lendítő erejére gondolunk, akár a globális részvényalapokéra is. Ha a világ legfejlettebb részén kimagasló hozamokat produkálnak a "zöld" befektetési alapok, miért zárkóznánk el e módszer hazai alkalmazásától? Az Egyesület Államok részvényalapjainak már 10%-át teszik ki a zöld befektetések.

Az Európai Unió keleti régióin a "zöld" felelős befektetések mintaterületként ugrásszerű fejlesztéseket indukálhatnak. Olyan fejlesztéseket és beruházásokat, amelyek nem a képzetlen, az olcsó, a kiszolgáltatott munkaerőre alapoznak, és bármikor tovább vándorolnak, hanem olyanokat, amelyet a tájból szervesen eredő adottságokra - a Kárpátok erdeire, ásványvíz-forrásaira, az Alföld felszíni vizeire, gyógyvizeire, a kedvező klímára, a jó termőföldre, az állattenyésztés hagyományaira, az élelmiszeripar tapasztalataira - építenek. Az ilyen beruházásokból fakadó fejlesztések eredménye, infrastruktúrája nem pakolható teherautóra és szállítható tovább a még olcsóbb munkaerőt kínáló vidékekre.

Ha okosan élünk vizeinkből fakadó gazdagságunkkal, ha felülmúlhatatlanul kedvező körülményeket kínálunk a felelős befektetéseknek, azt fogjuk észrevenni, hogy leszakadóban lévő térségeink felértékelődnek, ezáltal újabb és újabb vonzerőre tesznek szert. Az amerikai és a nyugat-európari felelős befektetések ismeretében nem állíthatjuk ezután, hogy Magyarország Dunától keletre eső országrésze, az EU keleti határai fejlődésének gátja a pénzügyi források hiánya! És nem kell folytonosan kormányainkra, a központi hatalom osztogatására szorítkoznunk.

A szüntelen növekedés és a verseny, a piac mindenható önszervező ereje mellé azonban - éppen a felelős befektetések filozófiáját alkalmazva - fel kell zárkóztatnunk olyan fogalmakat, mint az önellátó gazdálkodási egység (röviden: a család) és a táj folyamatos megóvását, kezelését, karbantartását jelentő ún. ökoszociális társadalmi szolgáltatások, amelyek ugyancsak munkahelyeket teremtenek.

Néhány évtizeddel ezelőtt Ausztria hasonló cipőben járt mint most mi. Nyugati szomszédunk egyedülállóan sajátos értékei mentén kereste előrehaladásának útját: természeti értékeinek megőrzésére és ésszerű hasznosítására (nem kirablására!) szavazott. Az eredmény jól ismert. Ausztria nem csak rendezett ország, hanem elérte, hogy nemzeti jövedelmének egyharmada a turizmusból származik.

Magyarország legvonzóbb kincse felszíni és termálvizekben rejlő gazdagsága, természeti, társadalmi és üzleti szempontból egyaránt. Ha az új folyógazdálkodásban, az új szemléletű vízgazdálkodásban véljük felfedezni jövőbeni gyarapodásunkat, a fenntartható fejlődés követelményeinek nemcsak ökológiai, természeti, hanem társadalmi, ráadásul üzleti alapon is megfelelünk.

Aki, amely gazdasági egység képes a versenyre, az versenyezzék, nyerjen. Aki azonban nem képes megfelelni a versenyszféra követelményeinek azt ne kényszerítsük eleve vesztésre. Az önellátó, kisméretű gazdálkodó egység - amelynek tagjai nem a szociális ellátó rendszert tekintik egyedüli jövedelemforrásnak - ugyanolyan hasznos, éppen azért, mert önellátását megvalósítva nem szív el forrásokat a társadalomtól. Tétlenségre, munkátlanságra kényszerítve azonban nem tehet mást!

A természeti környezet, a tavak, a tározók, az erdők, a vizes élőhelyek, a táj szakszerű karbantartása az egész társadalom számára hasznos, hiszen azt a legfőbb értéket tartja életben, amelyre jövőbeli gazdagságunkat alapozhatjuk. E társadalmi szolgáltatás ezért is érdemel megbecsülést.

Nem tévedünk, ha az Alföld mostani, 21. századi modernizációs kísérletének középpontjába vizeinket állítjuk. Vizekben való gazdagságunk újrateremtése megegyezik a 21. század legnagyobb kihívására adott válasszal. Stratégiai vízkészleteink megőrzése egyszerre szolgálja a természet, a társadalom és a gazdaság igényeit, miközben kielégíti a fenntartható fejlődés követelményeit, munkahelyet teremt. Megegyezik az Európai Unió Vízkeret Irányelvével (a vizek jó ökológiai állapotba hozásával és abban való megőrzésükkel), amelynek megfelelve éppen most fogalmazódik meg a Tisza vízgyűjtőjének vízgazdálkodási terve. Ennek már tartalmaznia kell a most vázolt feladatokat.

A Kárpát-medence vízvisszatartó vízgazdálkodása, az új vizes élőhelyek kialakításának
és használatának (működtetésének) követelményei

1. Kialakításuk és üzemeltetési rendjük garantálja, hogy ne jelentsenek újabb veszélyforrást környezetüknek, hanem ellenkezőleg: növekedjék az ott élők biztonsága. Legyenek tekintettel az árvízi és a belvízi jelenségek kezelésére, a szélsőséges csapadék-előfordulásokra.

2. Ne sérüljenek a meglévő természeti értékek, hanem azok száma gyarapodjon, unikum-jellegük bővüljön: segítsék elő a biodiverzitást, azaz a természet bámulatos sokféleségét, gazdagságának burjánzását.

3. Úgy kell kiépíteni azokat, hogy alkalmasak legyenek a víz természetes mozgásának "elviselésére". Tavaszi áradáskor feltöltés (szükségtározó-jelleg, azaz árvízvédelmi mű), kánikulában párologtat (a vízfelület és a környező növényzet), azaz jótékony hatást gyakorol a mikroklímára.

4. A vizes élőhelyek és környezetük területe tulajdonosainak, használóinak jövedelme ne csökkenjen, hanem növekedjék a művelési ág váltás következtében. (Pl. szántóból halastó, szántóból erdő, szántóból rét, legelő.)

5. Érvényesüljön a szubszidiaritás elve, azaz társadalmi, gazdasági funkcióikat a helyben élők határozzák meg. (Szentély-holtágakhoz hasonló gondoskodás, horgászat, halászat, vadászat, a turizmus különböző válfajai, sport, motorcsónak, vízimotor stb.)

6. A felvízi, alvízi országok viszonyát ne a kiszolgáltatottság, hanem a teljes körű, nyílt együttműködés határozza meg, beleértve ebbe a szakmai, a társadalmi, gazdasági szereplők legszélesebbek körét, azaz minden érintettet.

7. Első- és másodlagos haszonvételeik mindenekelőtt a környezetükben élőket gazdagítsák. Elsődleges cél nem a külföldi tőke odacsalogatása, hanem a munkahelyteremtés, a természet gazdagságának a helyieket gyarapító kiaknázása. Használjuk ki az EU második pilléres, ökoszociális támogatásait. A helyi innovációhoz a fenntartható fejlődést előtérbe helyező "szelíd" tőke társuljon a "zöld" befektetési alapok mintájára. Elengedhetetlen az ilyen programok állami meghirdetése és ösztönzése.

8. A helyiek által nyújtott társadalmi szolgáltatások - ökoszociális szolgáltatások - rangja nőjön. A vidékiség, a vidéki élet nem korszerűtlen, nem az elmaradottság szimbóluma, ellenkezőleg: a modern, egészséges élet, a természetből meríti erejét. (Akinek arra van szüksége, éppen a természet csendjéből.) Ezt kommunikációs kampányok sora komoly mértékben segítheti.

Vélemény
a VITAANYAG Magyarország jelentős vízgazdálkodási kérdéseiről
c. anyaghoz

Az anyag strukturálatlan, célszerű volna az áttekinthetőség érdekében fejezeteket, alfejezeteket készíteni, és decimális rendszerben számozni őket, így könnyebb hivatkozni is a hozzászólásokat.

A hazai vízgazdálkodás nagy kihívásai fejezet 6 problémát sorol fel, de önállóan nem szerepel egy természetvédelmi fejezet. Az örvendetes, hogy a 6 problémát felvető fejezetben találni utalásokat a természetvédelmi vonatkozásokra, de ez nem helyettesíti az önálló természetvédelmi problémakör tárgyalását. A jó ökológiai állapot ugyanis nem csupán és nem elsősorban a víz kémiai minőségére vonatkozik, hanem a vízre és a benne, illetve közvetlenül vagy közvetve a víz parton működő élő rendszerekre. Így az élővilág (úgy is mint pl. szennyezett víz természetes szűrője, de egyben a szennyezés elsőszámú elszenvedője, és a vízi élőlények, mint a vízminőség alapvető indikátorai) egyenrangú az ökológiai állapot tekintetében magával a vízzel, vagy még fontosabb. Tehát megítélésünk szerint jó ökológiai állapotról beszélni a vizi élővilág nélkül nem is értelmezhető. Ezt a személetet szeretnénk végig látni az anyagban, nem az egyes, főként műszaki paraméterekre koncentráló koncepciót, szemléletet.

Tehát egyik fejezet sem tartalmazza fő témaként az ökológiai, élővilágbeli, természetvédelmi problémákat. Igen fontos probléma ugyanis (a sok közül egy jelentősebbet kiragadva), hogy a vízfolyások nagy észe (esetenként indokolatlanul) szabályozásra került, amit ma "fenn kell tartani" vízügyi szempontból (pl. iszapkotrás, mederrendezés, fák, cserjék eltávolítása). Ugyanakkor ökológiai szempontból ez a visszavadulás pozitív folyamat. Így sokszor csak öncélú a fenntartás (dombvidéki patakok szabályozása, amelyek semmire és senkire nézve nem fenyegetnek árvízzel), tehát felesleges, ökológiai szempontból pedig kifejezetten káros.

A Natura 2000 hálózatnak Európa szerte a legfontosabb elemei a vízparti élőhelyek, ligeterdők, galériaerdők, egyes láptípusok és az időszakosan vízborította élőhelyek. Ezen kívül számtalan N2000 védett faj is ezeken az élőhelyeken él. Az országos szintű elemzésben a Natura 2000 hálózatot meg sem említi az anyag. A részletek között is csupán 3 említést találunk, amiből egyik alárendelt jelentőségű N2000 szempontból (töltések).

Az országos részben szintén megemlítendő kiemelt jelentőségű a lápok és a források, mint a természetvédelmi törvény erejénél fogva ex lege védett területek.

A láp kifejezést csak néhány alkalommal találjuk az anyagban, a RSD területén többször említik, de sem a Fertő sem a Velencei tó, sem a Balaton-Kis-Balatonnál nem említik a láp fogalmat, pedig az ex lege védettség miatt ez alapvető lenne.

Nem szerepel a szikes tó fogalom sem (még említés szinten sem!), pedig valamennyi hazánkban fellelhető ilyen, ugyancsak ex lege védett.

Szerencsés volna a víz okozta problémákat listába vevő fejezetet egy másik a víz által fenntartott élővilágbeli értékekkel (akár itt található Natura 2000 területekkel és itt élő N2000 fajokkal, hazai védett területekkel) kiegészíteni.

A Duna hazai, közvetlen vízgyűjtőjének jelentős vízgazdálkodási kérdései

Vízhiány, ökológiai állapot fejezetben konkrétan az ottani élővilágról, N2000 és hazai védettségű természeti területekről szó sem esik.

"Komoly ökológiai vízhiányok jelentkeznek a drávai mellékágak és holtágak esetében is, ahol az eutrofizációs folyamatok olyan mértéket öltöttek napjainkra, hogy jelentős beavatkozás (újraélesztés - revitalizáció) hiányában az élővizes jelleg megszűnése várható rövid időn belül."

Ez a kijelentés teljes ökológiai dilettantizmusra mutat. Egy természetközeli állóvíz, holtág (akár természetesen, akár mesterségesen jött létre) feltöltődése természetes folyamat, hiszen a természetes szukcesszió működik. Elképzelhető, hogy az ottani élőhelyek, fajok ritkasága miatt a korábbi vízállapot fenntartása, vízpótlás indokolt, de az - megítélésünk szerint - teljesen téves megállapítás, hogy az élővizes jelleg megszűnése várható, az meg végképp, hogy rövid időn belül.

Itt kívánjuk megjegyezni, hogy az országos mintaként szolgáló "Rába terv" tervezése során intenzíven foglalkoztunk a tervezéssel, civilként számos egyeztetésen voltunk jelen. Ott is a természetvédelmi szempontból a legfontosabb probléma volt a biológiai, természetvédelmi adatok hiánya, a kutatások, azok eredményeinek eseti, sokszor sporadikus volta. Összefüggő területre, különösen a nem védett folyószakaszon (sokszor még a nemzeti parki területeken sem!) sok esetben semmilyen természetvédelmi adat nem állt rendelkezésre, emiatt tudományos megalapozott véleményt nem tudtunk formálni.

A tervezésre rendelkezésre álló forrásokból a Rába tervezés során valóban XXI. századi vízügyi, műszaki, térinformatikai adatbázisokat, modelleket fejlesztettek ki, ezzel szemben nem került forrás az élővilág alapállapot-felmérésére, monitorozására. A nemzeti parkok és más erre hivatott szervek költségvetéséből pedig ez a munka nem elvégezhető, sőt KEOP forrásokból sem pályázható. Ez az egyenlőtlen információbázis azonban a Víz-keretirányelvvel nincs összhangban, és tarthatatlan, így nem lehet érvényt szerezni a jó ökológiai állapotnak (ha nincs kiindulási adatunk, a változás sem lehet megítélni).

Sajnálatos, hogy több éves munkánk végén, amikor már saját kutatásaink által birtokunkba jutott adatok alapján véleményt tudtunk volna formálni, és lényegi kérdéseket tudtunk volna megfogalmazni, egy kérdéseket tartalmazó levelünkre az illetékes tervező érdemi választ nem adott (egyetlen kérdésre sem kaptunk konkrét választ).

"A Balaton fő táplálója a Zala, a fölös vizeket a Sió vezeti le a Dunába."

"Fölös víz" nincs a természetben. A természetben mindennek (még az árvíznek is) megvan a maga szerepe. Ha pedig van szerepe, akkor nem fölösleges. Legfeljebb valamely parciális érdek szemszögéből, de globálisan nem lehet fölösleges. Ez egy szemléletbeli kérdés (de lehet, hogy csak jól hangzó, stiláris elem akart lenni), hogy ne így álljunk hozzá a vízhez, hogy fölösleges, vagy egy élőlényhez hogy káros. Amíg nem volt Sió, addig semmi sem volt fölösleges, mert semmit sem vezettek le, mégis működött (sőt jobban) a Balaton vízrendszere.

"A tó északi partján 1-15 km szélességő sávban húzódik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park,"

Helyénvaló ennek megemlítése, de a Zala forrásvidékének (Szalafő) és felső folyásának említésekor is odakívánkozik, hogy az teljes egészében az Őrségi Nemzeti Park része, N2000 terület.

"A finomabb vízszintszabályozás műszaki feltételei (a megfelelő állapotú zsilip, illetve csatorna, matematikai modellek stb.) jelenleg nem állnak rendelkezésre."

Ezt a mai adatok információk (meteorológiai előrejelzés, mérési adatok, vízhozam adatok), és a szabályozástechnika, informatika mellett nehéz elképzelni.

Az egyes fejezetekben itt helyenként kellő mértékben foglalkozik az élővilág, a természetvédelem problémáival és érdekeivel, de ide is javasoljuk, hogy külön természetvédelmi fejezet is kerüljön bele.

A tényállás teljessé tételéhez szükségesnek tartjuk, hogy rögzítsék a szövegben: nemzeti parki fokozottan védett terület, Natura 2000 terület.

Ezen felül azt is érdemes érinteni, hogy a megvalósult I. ütemet több szakmai forrás is kritizálja, hogy nem úgy működik, ahogy várták, és hogy ezen nem egyértelműen tökéletes koncepció mentén folytatják a II. ütem megvalósítását is, ami későbbi nagy kockázattal jár.

"A Zala a Balaton vízgyűjtő közel feléről a tóba jutó szennyezőanyagok nagyjából felét szállítja, ezért nyilvánvalóvá vált, hogy a Zala által szállított vizet kell valamilyen módon megtisztítani. Mivel a Zala vizében lévő növényi tápanyagok közel kétharmada nem pontszerű, hanem diffúz forrásból ered, ezért a vízgyűjtőn levő nagyobb hatékonyságú szennyvíztisztítás önmagában nem hozhat eredményt."

Ezen indokok alapján feltétlenül az lenne a jobb megoldás, ha nem pusztán vízügyi, víztisztítási módszerrel próbálnák meg a Zala vizét megtisztítani, hanem a megelőzésre helyezni a hangsúlyt a vízgyűjtőn vagy ha ez rövid távon túl nagy feladat, akkor legalább annak a Zalához közeli sávjában. Tehát egy komplexebb, elsősorban földhasználati váltást szorgalmazó programot javaslunk indítani, annál is inkább, mert a Zala felső folyása: az Őrség, nemzeti parki terület, és érzékeny Természeti Terület is egyben. Ennek megvalósítása lehet a parti sávban őshonos erdők telepítése, de a szélesebb sávban a meredek eróziós szántóterületek, extenzív művelése (kevesebb műtrágya), vagy művelési ág váltása, gyepesítése, erdősítése.

A "Vitaanyag Magyarország jelentős vízgazdálkodási kérdéseiről" című dokumentum véleményezése

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a Víz Keretirányelv előírásainak megfelelően 2007. december 22-én társadalmi vitára bocsátotta a fenti vitaanyagot, amelyet 2008. június 22-ig lehet véleményezni.

Az ország területét 42 vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési részterületre osztották és ezekre is készült hasonló vitaanyag, ezek véleményezése azonban meghaladja az OKT terhelhetőségét. Ezért az OKT az április 10-i plenáris ülésén úgy döntött, hogy ezeket csak akkor véleményezi, ha az OKT tagjai erre javaslatot tesznek. Ilyen javaslat eddig nem érkezett.

Az OKT az április 10-i plenáris ülésen - a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés célkitűzéseinek alapján - megtárgyalta a véleményezés alapelveit. Ezeket figyelembe véve azokat a vízgazdálkodási problémákat tekinti jelentősnek,

amelyek a vizek állapotát jelentős mértékben ronthatják, és amelyek megoldásához szükséges intézkedéseket a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben meg kell tervezni, és
amelyek a vizek állapotát jelentős mértékben ronthatják, de a megoldásukhoz szükséges, a vizek állapotát védő, illetve javító intézkedéseket különböző jogszabályok előírásai szerint, más tervekben kellett megtervezni és a vízgyűjtő-gazdálkodási tervben csak ellenőrizni kell az intézkedések megtervezését, végrehajtását és a vizek állapotát javító hatásukat.

Az OKT külön csoportba sorolta azokat a jelentős vízgazdálkodási problémákat, amelyek megoldása a társadalom és a gazdasági élet számára fontos, de a megoldásukhoz szükséges intézkedéseket nem a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben kell megtervezni és az elérendő célok, valamint a célok elérésének határidői nem kötelezőek, a tagállamok saját döntéseitől függenek. Ezekben az esetekben csak ellenőrizni kell azt, hogy a tervezett intézkedések nincsenek-e megengedhetetlen, jelentős mértékben kedvezőtlen hatással a vizek állapotára a Víz Keretirányelv előírásai szerint.

A vizek állapotát nagymértékben rontó, illetve veszélyeztető, jelentős vízgazdálkodási problémákat a Duna vízgyűjtő-gazdálkodási tervének készítői és más EU tagállamok szakértői a problémákról készített jelentésben az emberi tevékenységek hatásainak típusai szerint csoportosították. Két fő típust vettek figyelembe:

hidromorfológiai változások
szennyezések

A legjelentősebb kérdésnek általában azt tekintették, hogy milyen a hatása az előbbieket okozó emberi tevékenységeknek a vizek élővilágára.

Hasznos lett volna - ha számos külföldi példához hasonlóan - a magyar anyag is pontosan megfogalmazza a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés szempontjából "jelentős vízgazdálkodási probléma" fogalmát és annak a kritériumait, hogy mikor kell egy problémát jelentősnek tekinteni.

Az OKT a vitaanyagban ismertetett "kihívásokat" az előbbi szempontok figyelembe vételével véleményezi, a "kihívásokat" az egyes probléma-csoportoknak megfelelő problémaként megfogalmazva.

Az OKT az országos szinten megfogalmazott kihívásokkal foglalkozik. A vízgazdálkodási problémákat a négy régió és a 42 tervezési részterület esetén is hasonló módon célszerű elemezni.

A) Azok a jelentős vízgazdálkodási problémák, amelyek megoldására szolgáló intézkedéseket a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben kell megtervezni:

Ezek a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés szempontjából a legfontosabb problémák. Tekintettel arra, hogy a vizek jó állapotba hozásához, illetve a jó állapot megőrzéséhez szükséges intézkedések finanszírozásához felhasználható pénzügyi keretek várhatóan jóval kisebbek lesznek a tervezettnél, a problémákat célszerű lett volna a társadalom részvételével súlyozni.

A.1) Az árvízvédelem érdekében az elmúlt 150 évben végzett műszaki beavatkozások kedvezőtlen hatásai a vizek ökológiai állapotára

Az elfogadható szintű árvízvédelem a társadalom, illetve a gazdasági élet szempontjából is nagyon fontos tevékenység, de az elérendő árvízi biztonság szintjét és elérésének határidejét nem írja elő a VKI, így általában az a helyzet, hogy az árvízi biztonság garantálása - mint jelentős gazdasági és szociális probléma (kihívás) - a problémák harmadik kategóriájába (C) tartozik.

Ugyanakkor a tervezett tiszai árvízvisszatartó tározótereken lévő értékes vizes élőhelyeket visszaállító, illetve az ökológiai állapotukat megjavító, az évi árhullámok vízét azokhoz rendszeresen bevezető művek megvalósítása a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek intézkedési programjai megvalósításának tekinthető. Így szakszerű tervezés és kivitelezés esetén az EU egyik legnagyobb vizes élőhely rehabilitációs programját jelentheti.

A.2) A síkvidéki vízelvezetés (belvízmentesítés), a gazdasági jellegű vízkárok megelőzése, illetve csökkentése érdekében végzett műszaki beavatkozások, illetve tevékenységek kedvezőtlen hatásai a vizes élőhelyekre

A belvizek által okozott gazdasági károk jelentős vízgazdálkodási problémának tekintendők, a károk megelőzése és csökkentése fontos feladat. A szükséges intézkedéseket azonban nem a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben kell megtervezni. Ugyanakkor a belvízrendszereket és a működtetésüket úgy kell átalakítani, hogy a vizes élőhely-láncok a síkvidéki területeken rehabilitálhatók legyenek. Az ehhez szükséges intézkedéseket a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben kell megtervezni.

A települési vízelvezetés hasonlóan fontos vízgazdálkodási feladat, de általánosságban a szükséges beavatkozások és tevékenységek tervezése a harmadik csoportba tartozik.

A.3) A természeti tényezők és emberi tevékenységek által okozott vízszintsüllyedés kedvezőtlen hatásai a felszín alatti vizekkel való kapcsolatra épülő vizes élőhelyek ökológiai állapotára a Homokhátságon

A vízszintsüllyedés által a Homokhátságon okozott mezőgazdasági károk jelentős vízgazdálkodási problémának tekintendők, a károk csökkentése fontos vízgazdálkodási feladat, ugyanakkor a probléma megoldásához szükséges intézkedéseket nem a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben kell megtervezni. Így ez a probléma is a harmadik csoportba tartozik. A Homokhátságon lévő vizes élőhelyek ökológiai állapotának javítását biztosító intézkedések megtervezése viszont a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés feladata.

A használt termálvizek nem megfelelő elhelyezése állapotromlást okoz a befogadó vizekben. A termálvizek túlhasználata rontja a felszín-alatti vizek mennyiségi állapotát. Ezeknek a hatásoknak a megelőzéséhez és megszüntetéséhez szükséges intézkedések tervezése a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési feladatok közé sorolható.

A.5) A vizek állapotának kedvezőtlen változásai a Duna-vízgyűjtőn osztozó országokban végzett műszaki beavatkozások, illetve tevékenységek és a nem megfelelő nemzetközi vízgazdálkodás miatt

A Szigetközben a Duna vízhozamának, hordalékszállításának, illetve a kisvízszintek csökkenését, a Szap alatti Duna-szakaszon és a Dráván a hordalékszállítás, illetve a kisvízszintek csökkenését és ezek következtében az ökológiai állapot jelentős romlását okozzák elsősorban külföldön végzett tevékenységek. A károk megszüntetését illetve csökkentését biztosító intézkedéseket a nemzetközi vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés keretében kell megtervezni, kihasználva a VKI erre vonatkozó előírásainak lehetőségét.

B) Azok a jelentős vízgazdálkodási problémák, amelyek megoldására szolgáló, a vizek állapotát védő, illetve javító intézkedéseket különböző jogszabályok előírásai szerint, más tervekben kellett megtervezni és amelyeket a jogszabályokban előírt határidőre végre kell hajtani:

Vannak a vizek jó állapotba hozásához hozzájáruló olyan intézkedések (pld. szennyvíztisztítás, mezőgazdaságból származó nitrát-szennyezés csökkentése stb.), amelyek megtervezését és megvalósításának sok esetben korábbi határidejét más jogszabály írja elő. A vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben ezeket az intézkedéseket így nem kell megtervezni, csak ellenőrizni kell, hogy megtervezték-e és végrehajtották-e azokat és milyen volt a hatásuk a vizek állapotára. Az ilyen típusú problémák tartoznak ebbe a kategóriába.

B.1) A felszíni és felszín alatti vizek szennyeződése a települések víziközmű ellátásának hiányosságai miatt

A vizek szennyeződése a víziközmű ellátás hiányosságai miatt jelentős vízgazdálkodási probléma. A települések szennyvizeinek összegyűjtése és ártalommentes elhelyezése, az egészséges ivóvíz biztosítása és a "vízbázis-védelem" nagyon fontos vízgazdálkodási feladatok, azonban ezek megoldását és a megoldás határidőit különböző jogszabályok írják elő és a megoldáshoz szükséges intézkedési programokat nem a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben kell megtervezni.

B.2) A felszíni és felszín alatti vizek szennyeződése a nem megfelelő mezőgazdasági technológia miatt

Az ország egyes területein a vizek állapotát veszélyeztetik a mezőgazdasági eredeti szennyeződések. Ezek csökkentését és megszüntetését külön jogszabály írja elő és a megoldáshoz szükséges intézkedési programokat nem a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben kell megtervezni

C) Azok a jelentős vízgazdálkodási problémák, amelyek megoldásának szintje és határidői a tagállamoktól függenek és megoldásukat nem a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben kell megtervezni:

az árvízi biztonság garantálása,
a síkvidéki vízkárok megelőzése, illetve csökkentése,
a települések felszíni vízelvezető rendszereinek fejlesztése,
a talajvízszint süllyedés által okozott mezőgazdasági károk csökkentése a Homokhátságon

Az előbbi feladatok megoldása sok esetben nem, vagy csak nehezen választható szét az első két csoportba tartozó feladatoktól. Ezért különösen nagy súlyt kell helyezni az integrált tervezésre.

Az előbbiek alapján az OKT a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés során javasolja a következő fontos szempontok figyelembe vételét:

1) A tagállamok kormányai felelősek azért, hogy a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben elfogadott intézkedések határidőre megvalósuljanak, beleértve a finanszírozást is. Mindezek alapján az OKT felhívja a Kormány figyelmét arra, hogy nagy felelősséget jelent a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek elkészítése és jóváhagyása.

2) Az emberi tevékenységek által a múltban, a jelenben és a VKI időhorizontján belül (2015, 2021, 2027) a jövőben okozott "jelentős vízgazdálkodási problémákat" is figyelembe kell venni a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés során. Ezért különös gondot kell fordítani a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezésnek minden olyan fejlesztési politikával és tervvel való integrálására, amely a vizek állapotára jelentős kedvezőtlen hatással lehet. Az ilyen jellegű tervezett országos, illetve nemzetközi jelentőségű fejlesztéseket (például a dunai hajózási feltételek, az árvízi védőképesség javítása), illetve az általuk várhatóan okozott környezeti károk megelőzését, illetve csökkentését kiemelten jelentős vízgazdálkodási problémaként kellene kezelni.

3) A véleményezendő vitaanyag az ország szinte minden jelentős vízgazdálkodási problémájával foglalkozik, keverednek benne azok a problémák, amelyek megoldását a vízgyűjtő-gazdálkodási tervben kötelező megtervezni és amelyeket a VKI-ben előírt határidőre meg kell oldani (A.csoport), amelyeket különböző jogszabályok alapján más tervekben kell megtervezni és a jogszabályokban előírt határidőre végre kell hajtani (B. csoport) és azok a problémák, amelyek nagyon fontosak, de a szubszidiaritás elvéből következően Magyarország belügye, hogy milyen terv keretében tervezi meg a megoldásukat és mikorra valósítja meg azokat (C. csoport). Az OKT felhívja a figyelmet arra, hogy az utóbbi tervekben csak olyan intézkedéseket szabad tervezni, amelyek összhangban vannak a VKI előírásaival.

4) Az illetékes szakállamtitkár bejelentése szerint 2008 végére elkészül az új magyar vízgazdálkodási politika, illetve stratégia tervezete. A jelen vitaanyagban feltárt (a C. csoportba tartozó) problémák ennek fontos elemei lehetnek. Feltétlenül szükséges azonban a problémák előbbi módon történő szétválasztása, nehogy a társadalom úgy érezze, hogy a vitaanyagban feltárt minden probléma 2015-ig történő megoldását tartalmazni fogja a vízgyűjtő-gazdálkodási terv, amelyet 2008 végén - félév múlva - társadalmi vitára kell bocsátani.

5) Az OKT elismerését fejezi ki azoknak, akik a rendelkezésre álló szűkös erőforrások ellenére eddig határidőre teljesítették a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezésnek a VKI-ben előírt feladatait. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy célszerű lenne átvenni azoknak a tagállamoknak a magyar viszonyok között hatékonyan alkalmazható tapasztalatait, amelyek sokkal nagyobb erőforrásokat tudnak felhasználni a tervezési feladatok megoldásához és így időben előttünk járnak. Vonatkozik ez a megjegyzés a jelentős vízgazdálkodási problémák azonosításának és az előttünk álló új, nagy feladatok - az intézkedési programok megtervezése és a stratégiai környezeti vizsgálatok megalapozása - módszertanára is.

Javaslatok
a "Szigetköz tervezési alegység jelentős vízgazdálkodási kérdései" című anyag kiegészítésére

[1] A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés ütemterve és munkaprogramja 2006-2009,

[3] Jelentős vízgazdálkodási kérdések, 1-1-1 szigetköz tervezési alegység,

[4] A Szigetköz tervezési alegység (1-1) jelentős vízgazdálkodási kérdései

A Duna kérdésköre a társadalmi vitára bocsátott anyagokban központi szerepű. A Víz keretirányelv magyarországi alkalmazásának folyamatában már korábban felhívtuk a figyelmet néhány fontos, ám kimaradt tényre és szempontra, amelyek figyelembevétele nélkül a szigetközi Duna-szakasz jó állapotba hozása nem lehetséges.

2005. márciusában készült a "Jelentés a Duna vízgyűjtőkerület magyarországi területének jellemzőiről, az emberi tevékenységek környezeti hatásairól és a vízhasználatok gazdasági elemzéséről" az ún. 2. Országjelentés. Ebben az anyagban csak néhány szigetközi vízfolyás nevesítése történt meg. Mind térbeli kiterjedtségét, mind a folyóvizek hosszát és vízhozamát illetően sok felszíni vízfolyás jelöletlen maradt, nem szerepel az Országjelentésben. A kijelölt víztestekről az ábra tájékoztat, eszerint a Szigetközben 7 vízfolyás és 1 tó tartozik az EU kóddal jelölt, nevesített víztestek közé. Az ábra mutatja, hogy a szigetközi hullámtér ágrendszer kimaradt az Országjelentésben nevesített víztestek közül.

A jelentős mennyiségű vízfolyás kimaradása mellett - a Víz keretirányelv alkalmazásához - problémát jelent, hogy a szigetközi Duna-szakasz egyetlen víztestként lett nevesítve, holott hidromorfológiai szempontból négy, jelentősen eltérő tulajdonságú szakaszra osztható. A szakaszok: az országhatár - dunakiliti fenékküszöb közötti duzzasztott szakasz (10 km), Dunakiliti - Dunaremete között egy átlagosan húsz százaléknyi dunai hozammal rendelkező szabad folyású szakasz (18 km), Dunaremete - Szap között ismét egy duzasztott szakasz (14 km), végül a Szap alatti rész, melyben már a teljes dunai hozam folyik.

Több fórumon felhívtuk a figyelmet a fenti hiányosságokra, és kértük, hogy további munka során vegyék figyelembe javaslatunkat, a hiányzó szigetközi víztestek számbavételére, illetve az eltérő hidromorfológiai jellemzők miatt a szigetközi Duna-szakasz elkülönülő részeinek külön víztestként történő nevesítésére.

Az 2006-2009-re vonatkozó ütemterv [1] 5-6. oldalán megfogalmazott célok és feladatok szerint még van lehetőség korábbi észrevételeink figyelembevételére:

A www.euvki.hu honlap adatbázisa mutatja, hogy a víztestek pontosítása folyamatban van. Az adatbázis táblázatának 1-1-1 kódú részlete, összehasonlítva a 2. számú Országjelentés adataival, sok változtatás mutatkozik (a táblázatban pirossal kiemelve).

Javasoljuk - a Mosoni-Duna szakaszolásához hasonlóan - a szigetközi Duna-szakasz négy különálló víztestre osztását, az eltérő hidromorfológiai jellegnek megfelelően. Javasoljuk továbbá - a mentett oldali vízpótlórendszeréhez hasonlóan - a Duna hullámtéri ágrendszerének legalább egy önálló víztestként történő nevesítését, mert a hullámtéri ágrendszer teljesen kimaradt. Hogy a "Duna Szigetköznél" víztestbe se érthető bele, azt tükrözi az e víztest hosszaként megadott 64 km.

A Vitaanyag [2] a szigetközi kérdéskörhöz jó kiinduló feltételt határozott meg (14. oldal):

Azonban a Vitaanyagban tekintetbe vett nemzetközi együttműködésekből kimaradt a hágai Nemzetközi Bíróság bős-nagymarosi ügyben hozott ítélete, melynek végrehajtását mind Magyarország, mind Szlovákia 1993-ban nemzetközi egyezményben - a bírósághoz közösen benyújtott ún. Külön Megállapodásban - vállalta. Az ítélet szerinti magyar-szlovák szerződés megkötéséig a bősi erőműre illegálisan terelik a Duna vizét, a folyam és az üzemvízcsatorna közti vízmegosztásról a kötendő szerződés fog rendelkezni. Ezért a hágai ítélet végrehajtása nemcsak jogi kötelmet, hanem a Dunára vonatkozó jelentős vízgazdálkodási feladatot is jelent. E feladat megoldása egyúttal a szigetközi szakasz jó állapotba hozásának is legfőbb záloga. Az ítélet ugyanis az alábbiak szerint fogalmazza meg vízmegosztással szemben támasztott követelményeket (a hágai Nemzetközi Bíróság Bős-nagymarosi ügyben hozott 1997. szeptember 25-i ítéletének 140. pontja):

A Szigetközi tervezési alegység valamennyi további tevékenysége számára kiemelt fontosságú, hogy a hágai ítélet méltó helyen szerepeljen a jelentős vízgazdálkodási kérdések valamennyi dokumentumában.

A víztestek meghatározásánál a vízhozam alárendelt szerepű. Egy kis patak vagy csatorna ugyanolyan rangú eleme a víztestek adatbázisának, mint a Duna. Ugyanakkor a vízfolyások vízmennyiség szerinti rangsora szoros korrelációt mutat az általa fenntartott élőhelyek mennyiségével és minőségével, a tájhasználat mértékével, illetve a jó állapot kialakítását célzó műszaki beavatkozások költségeivel. Hasonló igaz a kockázatokra is. Egy nagy víz hidromorfológiai kockázatossága nagy területet és sok embert érintő veszélyeket hordoz, egy kis pataknál ez nagyságrendekkel kisebb.

Természetvédő vagy akár közgazdasági szemmel nézve, nehezen érthető, hogy a magyar felszíni vízfolyások 890 darab tétele között csak 4 darab a Duna, holott Magyarországon az összes felszíni víz legalább fele a Dunában folyik. Még ha az adatbázisra vonatkozó szigorú EU előírások nem is teszik lehetővé, hogy a vízhozam kitüntetett szerepet kapjon az adatbázis összeállításakor, mindenképpen javasolható, hogy legalább az alegységek adatbázisaiban paraméterként megjelenjen. Célszerű lenne valamilyen hosszabb időszakra vonatkozó átlagot és egy változékonyságot mutató mennyiséget (például a szórást) egyaránt feltüntetni.

Összeállította: Reflex Környezetvédő Egyesület (9024 Győr, Bartók B. u. 7.)

a "Vitaanyag Magyarország jelentős vízgazdálkodási kérdéseiről"
című anyagról

A Vitaanyag Magyarország jelentős vízgazdálkodási kérdéseiről (a továbbiakban: Vitaanyag) közbenső mérföldkő az Európai Unió Víz Keretirányelvének (EU VKI) végrehajtásához szükséges vízgyűjtőgazdálkodási tervezés folyamatában, áttekinti a hazai jelentős vízgazdálkodási kérdéseket. Célja - saját meghatározása szerint -, hogy az ország egészére, illetve a Duna, a Tisza, a Dráva és a Balaton területére meghatározza a legfontosabb gyakorlati tennivalókat, hogy tudjuk azt, mire kell az energiáinkat összpontosítani, milyen ügyek kerüljenek a tervek súlypontjába?

A dokumentum elismerésre méltóan nagy adathalmazból merít és roppant nagyságú problémakört igyekszik áttekinteni. A hazai vizek jó állapotba helyezése egyrészt hatalmas kihívás, másrészt új szemléletű megközelítést igényel. A VKI megvalósítása elképzelhetetlen a vízügyi szakma, a kormányzat egésze, a társadalom és a gazdaság szereplőinek szoros együttműködése nélkül.

A Vitaanyag által bemutatott problémaleltár alkalmas kiindulópont a vizekkel kapcsolatos problémáknak a társadalmi diskurzus homlokterébe állítására, ugyanakkor jelen állapotához képest tartalmi és szerkezeti változtatásokra van szükség azért, hogy a következő tervezési lépcsőt megalapozza. A vízgazdálkodási kérdések felsorolása révén lehetővé válik e lista kiegészítése, strukturálása, az ütköző társadalmi érdekek azonosítása és javaslattétel a konfliktuskezelésre, mely a tervezési folyamat következő lépcsőinek előkészítését alapozza meg. A végleges problémalista elemei és a hangsúlyok széleskörű társadalmi vita keretében állhatnak elő. Egyesületünk észrevételei ahhoz kívánnak hozzájárulni, hogy a Vitaanyag az átdolgozás után megfelelő alapot jelentsen a vízgyűjtő gazdálkodási tervek előkészítéséhez, ami a vizek jó állapotba helyezését teszi lehetővé, végső soron pedig a fenntarthatóság felé igyekszik mozdítani az Unió és hazánk társadalmát. Általános megjegyzéseink ehhez a következők:

1.1 Az EU VKI a komplex szemléletű vízgyűjtő gazdálkodásra helyezi a hangsúlyt. Ennek megfelelően a vizek jó (ökológiai) állapotba hozása nem vízügyi, de még csak nem is környezetvédelmi feladat. A cél eléréséért a teljes kormányzatnak felelősséget kell vállalnia, felül kell vizsgálni az ágazati szakpolitikákat (pl. mezőgazdasági, ipari és infrastruktúrafejlesztési politikák stb.), de az üzleti élet szereplői és a lakosság részéről is mélyreható tudati és cselekvésbeli változtatásokat igényel. Már csak a Vitaanyagban felsorolt problémák összessége is mutatja, hogy ezeket a vízügyi szakma vagy a felelős tárca önmagában nem lesz képes megoldani, álljon bár helyzete magaslatán. A problémák és beavatkozások mindegyike összefügg egy sor másikkal. A megoldáshoz ezeket rendszerükben kell áttekinteni, úgy, hogy egyik probléma megoldása se hozzon létre átterheléseket egyes környezeti elemek között [1].

Minden mindennel összefügg és a víztestekkel kapcsolatos problémák megoldása sokszor azoktól távoli, nem is a vízügyi szakigazgatás hatáskörébe tartozó intézkedésektől függ [2]. Hibásnak tekintjük ezért a Vitaanyag azon kiindulópontját, melyet az Előszóban említ, miszerint [3] csak olyan valós problémákat érint, melyeket fizikailag kell, illetve lehet megoldani és nem foglalkozik a tudati vagy jogszabályi változtatást igénylő problémákkal. A VKI végrehajtása nem vízügyi, hanem össztársadalmi feladat, melyet maga a jogszabály (keretirányelv), valamint annak hazai bemutatása során szakállamtitkárok és miniszterek sora hangsúlyozott. A problémaleltárnak a vízügyi szakma vagy tárca által megoldható, a víztesteket közvetlenül érintő, leszűkített értelmezése hibás vágányra tereli a gondolkodást és lehetetlenné teheti a problémák rendszerszemléletű megoldását. Csökkentheti olyan társadalmi, gazdasági, kormányzati szereplők felelősségérzetét, leendő feladatkörét, akiknek a megoldásban kulcsszerepet kell(ene) játszaniuk. A vízügyi szakma felelős a problémafeltárás, tervezés, megvalósítás koordinációjáért, de nem az összes megoldásért.

A fentieknek megfelelően javasoljuk kiegészíteni a Vitaanyag által felsorolt problémák körét, tekintet nélkül arra, hogy az adott gond a vízteste(ke)t illetve a vízgyűjtőket közvetlenül érintő fizikai beavatkozással, gazdasági, szemléleti, tudati, jogszabályi változással kezelhető-e. A tervezés folyamatának későbbi szakaszában pontosan feloszthatók a társadalmi, gazdasági, kormányzati szereplők feladatkörei, mellyel a komplex problémakezelés megvalósítható és valós, érdemi válaszok adhatók.

Ennek megfelelő szemléletben teszünk javaslatokat az alábbiakban a problémaleltár kiegészítésére.

1.2 Az eredményes társadalmi diskurzus alapfeltétele, hogy a tervezés korai szakaszában megegyezzenek az érintettek abban, hogy milyen problémákkal foglalkoznak, mely fogalmak alatt mit értenek, miket tekintenek a tervezés alapelveinek.

Az Előszóban megfogalmazottaknak megfelelően a Vitaanyag célja, hogy alapot jelentsen a széleskörű társadalmi vitához. Ezért javasoljuk, hogy a Vitaanyag legyen bátor, akár radikálisnak is tűnő megállapítások megtételére.

Annál is inkább, mert a vizek jó állapotba helyezése mélyreható társadalmi és tudati változást - ha úgy tetszik: paradigmaváltást - igényel társadalmunkban, gazdaságunkban, de a vízügyi szakmában is. Ennek szükségességét az anyagnak ki kell mondania. A társadalmi vita, a tervezés és a megvalósítás során kialakul, hogy a javaslatok mely része elfogadható az érintettek számára és átültethető a gyakorlatba. Azonban, ha ezek még csak fel sem vetődnek a vita korai szakaszában, akkor megeshet, hogy tényleges megoldást jelentő javaslatok helyett álproblémák álmegoldásai körül kering majd a tervezési folyamat. Ez utóbbi csapda akár azt is eredményezheti, hogy egyes problémák megoldására tett intézkedésekkel másokat hozunk létre, időben és térben máshol okozunk gondokat.

1.3 Fontosnak és helyesnek tartjuk, hogy a Vitaanyag a jelen vízzel kapcsolatos problémáinak, a vizek használatának és szabályozásának történeti előzményeit is igyekszik bemutatni. Ezen elemzések több helyen kiegészítésre, pontosításra szorulnak, részletes javaslatainkat a megfelelő helyen jelezzük.

Fontos hiányosságnak tartjuk azonban azt, hogy a történeti előzmények jelenre gyakorolt hatásának bemutatása a legtöbb ponton nem teljes körű vagy torz, és a jövőre vonatkozó trendelemzésekből következő legfontosabb következtetések és veszélyek nem kihangsúlyozottak vagy nem is szerepelnek az anyagban.

A Vitaanyag dióhéjban bemutatja a vízügyi szakma fejlődését, illetve azt, hogy a vizek szabályozásával miképpen szolgálta a (XVIII.-)XIX. és XX. század gazdaságának és társadalmának igényeit. Bemutatja, hogy a vizek mai használata, a kialakult és ma működő gazdasági és társadalmi rend a víztestek minőségi és mennyiségi paramétereiben, illetve a hozzájuk kapcsolódó ökoszisztémákban rendkívül komoly (helyenként katasztrofális) károkat okoztak. Az előttünk álló globális trendek (pl. éghajlatváltozás, élelmiszerválság) a vízhasználattal kapcsolatos éleződő konfliktusokat vetítenek előre, mely akár civilizációnk fennmaradását is veszélyeztetheti. Éppen e súlyos tünetegyüttes hívta életre a Víz Keretirányelvet: a komplex problémakör komplex kezelést, gazdasági, társadalmi, vízügyi irányváltást követel.

A múlt feltárása után logikusan következő, a jelenre és a jövőre vonatkozó - valamint a VKI tervezés folyamata szempontjából - kardinális jelentőségű következtetést azonban a Vitaanyag nem mondja ki, miszerint gyökeres változtatásra van szükség, mert az, amit ma teszünk a környezetünkkel az fennmaradásunkat veszélyezteti. Albert Einstein figyelmeztetését el kell fogadnunk, miszerint "Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta."

A tervezési folyamat alaptétele kell legyen megítélésünk szerint, hogy ha a XXI. század kihívásaira fel akarunk készülni és a fenntartható társadalom felé kívánunk elmozdulni, akkor teljes eddigi vízhasználati gyakorlatunkat és az ezt generáló gazdasági, társadalmi mintázatok összességét rendszerében kell felülvizsgálnunk.

A Vitaanyag megítélésünk szerint nem ebből a szemléletből indul ki, sokszor inkább azon jelenlegi, "bevált" vízgazdálkodási és területhasználati megoldások továbbélésének lehetőségeit keresi, amelyek a jelen problémáihoz elvezettek. Egyes fejezetekben (pl. árvízzel kapcsolatos országos szintű elemzés) megjelenik egy új szemlélet, a változtatás igénye, ugyanakkor ez nem hatja át az anyag egészét. A fenntarthatóság felé vezető úton vagy éppen a VKI megvalósításában a fokozatosság nyilvánvaló kell legyen, ugyanakkor, ha a központi problémákat nem vetjük fel, akkor el sem indulhatunk ezen az úton.

A vízügyi szakma felkészültségét, a valós problémák, hosszú távon működőképes, érdemi megoldása iránti elkötelezettségét bizonyítaná, a társadalom szolgálatába állított tudás kiemelkedő példája lehetne, ha a jelenlegi vízrendezési, víz- és tájhasználati gyakorlat tarthatatlanságát kimondaná. Okulnunk kell a hibákból. Az anyagnak e mélyreható változási folyamat megindításához szükséges következtetéseket le kell vonnia. A Vitaanyagnak és készítőinek, a tervezőknek fel kell vállalniuk a teljes körű problémalista és megoldáscsomag kidolgozásának koordinációját, érintse az a gazdasági, társadalmi, kormányzati szereplők bármely széles körét is. E tervezési, változtatási folyamat konfliktusokkal terhes, de tovább el nem odázható.

1.4 Az anyag nyelvezetének erénye, hogy közérthető és tömör, azonban nem illeszkedik a Víz Keretirányelv terminológiájához és metodológiájához. Ezt az illesztést el kell végezni a további munkafázisokat megelőzően.

A Vitaanyagból hiányzik annak bemutatása, hogy a VKI milyen elvárásokat támaszt a tagországokkal szemben, milyen feladatok megoldása szükséges, valamint melyek azon feladatok, melyek stratégiai célból hazai kiemelt feladatunknak tekintünk (még akkor is, ha magas a költségteher rövid távon). Szerkezetében úgyszintén célszerű lenne igazodni a VKI által kijelölt főbb problématerületekhez, ezért az anyagot ilyen szemléletben újra kell strukturálni. Másképp nem lesz alkalmas arra, hogy a további tervezési lépcsők alapanyaga legyen.

1.5 Az anyagban jelentős szerkezeti aránytalanságok érzékelhetők, egyes kulcsfontosságú témák (pl. az Alföld szárazodása a Tisza fejezetben vagy a vízminőségvédelem/havária kezelés kérdései ugyanitt) gyakorlatilag teljesen hiányoznak a Vitaanyagból. A pótolandó témakörökkel kapcsolatos részletes javaslatainkat az alábbiakban megtesszük.

1.6 A Vitaanyagban a fejezetek között és fejezeteken belül is jelentős ellentmondások vehetők észre, az anyag színvonala nem egyenletes és ezek az ellentmondások különösen aláhúzzák az alapelveket bemutató fejezet hiányát. A Vitaanyag helyenként rendkívül előremutató és mélyreható változásokat szorgalmaz. Ilyenek pl. az A hazai vízgazdálkodás nagy kihívásai c. fejezet 1. Az árvízi biztonság garantálása alpontjának kijelentései, amelyek kimondják az általunk is szükségesnek tartott tételeket, miszerint a vízgazdálkodásban a víz elvezetése mellett a víz visszatartásának is meg kell jelennie. Ugyanakkor több alfejezet tartalmával (pl. a Tisza fejezeten belül a belvízelvezetéssel foglalkozó alfejezet) ez a szemlélet ellentétes.

Az anyag fejezetei közötti és fejezetein belüli ellentmondásokat ki kell küszöbölni. Erre vonatkozó részletes javaslatainkat alább megtesszük.

Az alábbiakban a fentieknek megfelelően bemutatjuk az általunk szükségesnek látott (még hiányzó) fejezeteket, illetve ezek vázlatos tartalmát. Továbbá megjegyzéseket teszünk az egyes fejezetekkel, alfejezetekkel kapcsolatos tartalmi elemekre.

Javaslatainkban kiemelten hangsúlyosan szerepel a Tiszával kapcsolatos részek kidolgozása, kiegészítése, tekintve, hogy a Szövetség az Élő Tiszáért szakértői e területtel foglalkoztak első sorban. Hasonló részletességű kiegészítések szükségesek lehetnek más vízgyűjtőkre is.

Az áttekinthetőség kedvéért az alábbiakban egységes szerkezetben mutatjuk be a Vitaanyag felépítésével kapcsolatos javaslatunkat. Javaslatot teszünk az anyag fejezetcímeire, illetve az egyes meglévő vagy beszúrásra javasolt fejezetekkel kapcsolatos észrevételeinket tesszük meg.

A fejezet jelenlegi szövege egyoldalú, a vízrendszerek szabályozásának csupán a pozitív hatásait említi. Az 5. oldal alján található felsorolást ki kell egyensúlyozni a szabályozás egyéb társadalmi, gazdasági és ökológiai következményeivel is. A társadalmi következmények között meg kell említeni, hogy a vízrendezéseknek is köszönhetően teret hódító gazdálkodás a korábban ártéri gazdálkodással foglalkozó népesség megélhetési lehetőségeit beszűkítette, hozzájárult a parasztság földfosztásához, a nagybirtokrendszer kialakulásához [4]. A folyók szabályozásának társadalmi mérlege erősen vitatható, a kutatások szerint egy szűk birtokosrétegnek hoztak hasznot, míg a földből élő közösségek többsége számára nem, hogy felemelkedést nem hozott, de rontotta az életlehetőségeket. A vizek elvezetése szegényítette a biológiai változatosságot és a táj önszabályozó folyamatainak fenntartását gyengítette. Számos további hatás is felsorolható, mellyel a kép árnyalható.

A nagyüzemi, szántóföldi mezőgazdaság és a terjeszkedő infrastruktúra igényeit szolgáló vízelvezető vízrendezés hatását a jelenre részletesebben ki kell fejteni. A hazai adottságok és meghatározó folyamatok (országos szint) c. fejezet az elején kimondja, hogy hazánk társadalmi-gazdasági fejlődésében, a vízigények kielégítésében a felszín alatti vizeknek és a határon túlról érkező hozzáfolyásnak is nélkülözhetetlen szerepe van. A fejezet közepén utal a szöveg arra, hogy "Több mint egy évszázadon keresztül a magyar vízgazdálkodás kiemelkedően fontos feladata a vízviszonyok rendezése, a vizek bőségéből fakadó károk csökkentése volt." Számos tanulmány utal arra, hogy e feladat teljesítése túl jól sikerült: a vizek elvezetésére irányuló vízgazdálkodás, a terjeszkedő intenzív mezőgazdasági kultúrák, települések és infrastruktúra, a természetközeli erdők tartósan alacsony területi aránya, a vizes élőhelyek visszaszorulása, a felszín alatti vizek megújuló képességénél erőteljesebb kitermelésük és más hatások oda vezettek, hogy ma hazánk vízkészletei csökkennek [5].

A jövő vízgazdálkodásának kereteit meghatározó legfontosabb folyamatok

A vízelvezetés és egyéb emberi beavatkozások fent vázolt vízkészlet csökkentő hatását a klímaváltozás erősíteni fogja. Utóbbi, hazánk által kevéssé befolyásolható, globális, külső hatás eredménye lehet, hogy az országra hulló csapadék mennyisége csökken, eloszlása a vegetáció szempontjából kedvezőtlenebb lesz. Erre maga a Vitaanyag is - helyesen - utal. Le kell tehát vonni a következtetést e fejezetben: a múlt vízgazdálkodásának folyamatai után a jelennek és a közeljövőnek nem a víz bőségéből fakadó károk elhárítása a stratégiai célja, hanem a víz szűkösségéből és szélsőséges eloszlásából fakadó károk megelőzése, a víz pufferelésének, természetközeli tározásának megoldása a feladata. Az ezt elősegítő módszerek összességét a vízkészletező vízrendezés névvel javasoljuk illetni, melynek legfontosabb elveit alább, az Alapelvek című javasolt alfejezetnél fejtjük ki dióhéjban. Fontos következtetésnek tartjuk e fejezetben, hogy eleddig elmaradt a "[víz]igények és használatok szabályozási lehetőségeinek feltárása." Ezt pótolni kell a komplex vízgazdálkodásban és a VKI végrehajtása során.

A jövő legfontosabb tendenciáit és várható következményeit a vízgazdálkodásra a teljesebb áttekintés okán összefoglalóan, a klímaváltozással kapcsolatos záró bekezdéshez hasonló terjedelemben javasoljuk itt felvillantani. A következő témákat javasoljuk kifejteni: olajárrobbanás és közelítő energiaválság [6]; élelmiszerár-robbanás és okai; vízkészletek szűkössé válása miatt várható nemzetközi konfliktusok [7]; a biológiai sokszínűség drasztikus pusztulása [8].

A vízgazdálkodással kapcsolatos legfontosabb horizontális stratégiai programok

A vízgazdálkodással kapcsolatban nem csak az olyan nagy programokat érdemes külön fejezetben áttekinteni, mint a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése, de pl. az általános gazdaság és infrastruktúrafejlesztéssel, energiaellátással, vidékfejlesztéssel, turizmussal, temészetvédelemmel és más, a vízkészletek használatát vagy az emberi területhasználatot közvetlenül vagy közvetve érintő programokat is. Mindenképpen említést érdemel a Nemzeti Éghajlatvédelmi Stratégia és hazánk Fenntartható fejlődésre vonatkozó stratégiája.

Külön fejezetben célszerű röviden összefoglalni a VKI által kitűzött feladatokat és határidőiket, hogy az elemzéseket és következtetéseket ennek tükrében lássa az olvasó, hiszen a VKI végrehajtásához szükséges tervezési dokumentumot alapozza meg a Vitaanyag.

2.1.1 Az árvízi biztonság garantálása - az árvízszintek emelkedése és az árvizek természetbarát, kockázat-arányos kezelése mellett.

Az alpont többségében új szemléletű, helyes elveket és következtetéseket fogalmaz meg, melyekkel egyetértünk. E szemléletet javasoljuk kiterjeszteni a Vitaanyag többi részletére is. Annyival kívánjuk kiegészíteni az árvízvédelem legjobb gyakorlatát bemutató felsorolást, hogy hosszú távon az árterek teljes reaktiválását és a természethez igazodó tájhasználatot kell célul kitűznünk. A mélyárterek természetszerű reaktiválásának és a jelenlegi árvízvédelmi rendszer kombinációjának egyértelmű nemzetgazdasági költségelőnyeit a Tisza esetében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatása korábban már igazolta [9].

Az aszályosodás (helyenként félsivatagi körülmények kialakulására figyelmeztetnek a kutatások) a hazai vízgazdálkodás egyik legnagyobb kihívása. Ennek tendenciáit, a védekezés módszereit, a vízkészletező vízrendezés megoldásait külön alpontban kell összefoglalni.

2.1.2 A települések víziközmű ellátása - az emberi és a környezeti igények alapvető feltétele

A csatornázással és szenyvízkezeléssel kapcsolatban feltétlenül szót kell ejteni a "csőeleji" megoldásokról is. Jelenleg a pontszerű vízszennyezés csökkentésének szinte kizárólagos módja az előálló szennyvíz megtisztítása, dominánsan a nagyvárosokra szabott nagyrendszerekkel. Ez óriási anyag és energiaigénnyel koncentráltan konvertálja a szennyezést szenyvíziszappá, de - ahogy azt a Vitaanyag is megjegyzi - arra már alig van válaszunk, hogy az így előállított anyaggal mit tegyünk. A környezetvédelem egyik alapelvét, a megelőzést és az elővigyázatosságot integrálni kell a szennyvizekkel kapcsolatos politikába: a vízszennyezést megelőző szelíd technológiák és anyagok elterjedését ösztönző tudatformálás, pénzügyi és normatív eszközök használatát kiterjedtebben kell használni.

2.1.2.1 A szennyvizek összegyűjtése és ártalommentes elhelyezése a vízi élet feltételeinek döntő tényezője

Ketyegő időzített bomba ezeknek a nagyrendszereknek a hatása a kisebb településekre. Az állami, illetve EU-s támogatással megépített csatornarendszerek és szennyvíztisztítóművek üzemeltetésének, karbantartásának és felújításának költségei meghaladják vagy rövid időn belül meg fogják haladni az önkormányzatok, illetve a hátrányosabb helyzetű kistérségekben élők fizetőképességét. E közép-, illetve hosszú távon jelentkező problémát lehetne megelőzni vagy csökkenteni azzal, ha az országos szennyvízpolitikában az Egyedi Szennyvízkezelési és Nemzeti Megvalósítási Program nagyobb hangsúlyt és forrásokat kapna. A tájhoz igazodó, kisléptékű művek a pénzügyi előnyök mellett a vízkészletek helybentartását is szolgálnák, valamint az emberi vízhasználat járulékos környezeti terheit (ún. ökológiai hátizsákját [10]) csökkentenék.

Az alpont helyes szemléletben utal a megelőzésre, mint egyetlen valóban hatékony vízbázis védelmi megoldásra.

Fontos kiemelni ebben a fejezetben, hogy a felszín alatti vizek egyik legnagyobb diffúz szennyezője ma a mezőgazdaság. Ennek tápanyag és vegyszerbevitelének csökkentése, a környezetkímélő mezőgazdasági módszerek bevezetése nélkül a VKI célkitűzései biztosan nem teljesíthetők.

Meg kell továbbá említeni a mennyiségi védelmet is: a vizek hosszú távú hasznosíthatósága és jó állapotuk megőrzése, megteremtése érdekében a vizeket csak megújuló képességük ütemével megegyező ütemben lehet kitermelni. Ez nem csak a talajvizekre, de pl. az artézi (ásvány-) vizekre is vonatkozik.

2.1.3 A síkvidéki vízelvezetés (belvízmentesítés) a vízkárok megelőzése, illetve csökkentése

Ez az alpont szintén igen helyes szemléletben felveti az intenzív agrárgazdálkodást kiszolgáló belvízelvezetési rendszer fenntartásának értelmét egyes területeken. E szemlélet kiterjesztését csak bátorítani tudjuk. A fentiekben említetteknek megfelelően meglátásunk szerint a jövő vízgazdálkodásában a víz visszatartására és a kistáji vízkörforgásokban történő természetközeli hasznosítására kell helyeznünk a hangsúlyt. Ez nem csak a mezőgazdaságban igényel tájhasználatváltást, de a településrendezés, infrastruktúrafejlesztés elveinek és gyakorlatának újragondolását is sürgeti. Ez is mutatja pl., hogy a VKI végrehajtása nem a Vízügy önálló feladata, hanem össztársadalmi kihívás. Ma jobbára közpénzen finanszírozunk egy olyan vízrendezési gyakorlatot, amely a szintén közpénzből fenntartott "főáramú" mezőgazdasági termelési gyakorlat révén biztosít a gazdálkodók jelentős részének soványka, más nagybefektetőknek jelentős magánhasznot. Miközben e termelési rend vízgazdálkodási, ökológiai, természeti következményei katasztrofálisak, de gazdasági és társadalmi szempontból is megkérdőjelezhetőek. A belvizek kezelésében a hangsúlyt át kell helyezni a kistáji vízkörforgások, az élőhelyek helyreállítására, a biológiai változatosság növelésére és a táj természetes adottságaihoz igazodó mezőgazdasági kultúrákra [11], infrastruktúrakialakításra és településrendezésre. Ezzel párhuzamosan a belvízkárok és a belvízelvezetésre költött összegek is csökkenni fognak, a vizek jó állapotba helyezhetők.

2.1.4 Vízszintsüllyedés a Homokhátságon - vízgazdálkodásunk egyik legbonyolultabb kérdése

A Homokhátság problémája megítélésünk szerint csupán előfutára - speciális adottságaiból adódóan - azoknak a problémáknak, ami már középtávon fenyegetheti az Alföld egészét és számos más vízhiányos területet hazánkban. Különösen fontos tehát, hogy a Homokhátság problémáit mihamarabb kezeljük és példát mutassunk más területeknek is. Ezzel kapcsolatban arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a Homokhátság vízpótlásának kulcsa az ártéri területek szabályozott reaktiválása, a tájhasználatváltás (intenzív mezőgazdasági kultúrák helyett az adottságokhoz igazodó kultúrák), a vízmegtartó élőhelyek gyarapítása, kistáji vízkörforgások helyreállítása.

Fontos hiányosságnak látjuk, hogy a talajvízszint-csökkenés okai közül kimaradt a belvízelvezetés, melynek megszüntetése a vízpótlás első lépcsője lehetne.

Súlyos fogalmi zavar, hogy az erdőtelepítést vízszintcsökkentő hatásként azonosítja a szöveg. A monokultúrás faültetvények szárító hatása nyilvánvaló, ugyanakkor ezeket nem szabad erdőnek nevezni. A természetszerű erdők hosszabb távon éppen ellenkezőleg, a vízmegtartás rendszerének kulcselemei.

A vízi szolgáltatások fenntarthatóságát biztosító díjszabás, elszámolási rendszer

A teljes költségét nem fedező, hatékony vízhasználatra nem ösztönző díjak és elszámolási rendszerek ma jelentősen hátráltatják a VKI végrehajtását. E rendszerek felülvizsgálatára szükség lesz.

Be kell mutatni a VKI-ból, a hazai stratégiai anyagokból és kutatásokból adódó vízminőségi, -mennyiségi, tájhasználati és egyéb célállapot-mutatókat, melyek a tervezés számára útmutatást adnak. Mit akarunk elérni? Mit tekintünk a vízek jó állapotának? A jelenlegi Vitaanyagból ez egyáltalán nem világos. A kérdést annál is inkább fel kell vetni, mert nem pusztán vízminőségi és mennyiségi paraméterekről van szó, hanem egy sor kapcsolódó terület mutatóiról, melyek közvetetten járulnak hozzá a vizek állapotához.

A Vitaanyag az előszóban megjegyzi, hogy "A VKI jelentőségét elsősorban az adja, hogy egységes alapokra helyezi a felszíni, felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelmét, a pontszerű és területi szennyező-forrásokkal szembeni fellépést. [...] A vízgyűjtő-gazdálkodási terveket elsősorban a természeti viszonyokhoz kell igazítani." (2. oldal) A megvalósításhoz azonban a társadalmi és gazdasági élet minden területét felül kell vizsgálni, hiszen minden tevékenységünk közvetetetten vagy közvetlenül hatással van a vizekre.

A felszíni, felszín alatti és artézi vizeket csak öntisztuló, illetve megújuló képességüknek megfelelő ütemben szabad terhelni, illetve kitermelni.

A víz elvezetése helyett a jövőben a vizek visszatartása és természetközeli rendszerekben történő tározása, hasznosítása kell, hogy a vízgazdálkodás legfontosabb mozgatója legyen. Ez nyilván nem csak fizikai beavatkozásokat, de tudati váltást és a gazdasági tevékenységek felülvizsgálatát is igényli: a vizek jó állapota ellen ható tevékenységeket vissza kell szorítani.

A diffúz szennyezések (pl. mezőgazdaság), a vízelvezetést, -szennyezést és más károkozást generáló társadalmi és gazdasági igények megszüntetése; az új, a táji adottságokhoz igazodó tájhasználat a kulcsa a vizek jó állapotának. Hosszú távon csak az új, az ökológiai lehetőségekhez igazodó, a természettel együttműködő, a biológiai változatosságot megőrző és gyarapító gazdasági és társadalmi tevékenységek fenntarthatók. A tervezés során érdemes ezen új gazdasági tevékenységek jövedelmezőségét és várható társadalmi hatásait is alaposan körbejárni.

A vizek jó állapotának elérést segítő térítési-elszámolási rendszer kialakítása

A Duna hazai, közvetlen vízgyűjtőjének jelentős vízgazdálkodási kérdései

A fokok bemutatásánál a szöveg elfeledkezik arról, hogy fokokat emberi közösségek is létrehoztak, a Tisza mentén is elterjedt volt az ártéri tájgazdálkodás. Ennek modern formájának újra bevezetése fenntartható tájhasználathoz vezethetne a folyó vízgyűjtőjén.

A történeti előzmények bemutatásánál a szövegből hiányzik, hogy a folyószabályozás és vízmentesítés a kétséges és negatív ökológiai hatások mellett nem oldotta meg az Alföldön élők (relatíve) hátrányos helyzetét. Az új mezőgazdasági rend kevés embernek hozott csak hasznot. Széchenyi kora után több mint másfél évszázaddal a terület lemaradása az ország egészéhez képest, ha lehet még nagyobb. A válságtüneteket mutatják az elvándorlás, az elöregedés, az etnikai feszültségek. Az emberek megélhetését nem biztosító tájhasználat helyett újra van szükség.

A Tisza hazai, közvetlen vízgyűjtőjének jelentős vízgazdálkodási kérdései

1) Árvíz - kockázat növekedése (árvízszintek növekedése), kezelésének lehető összhangba hozása az ökológiai igényekkel

A szöveg egy pontján logikai ellentmondás utal arra, hogy a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (VTT) valójában árvízvédelmi programmá szegényedett (újra), célja pedig elsősorban a vízelvezető vízrendezés igényeinek kiszolgálása [12]. A vizek jó állapotba hozása bizonyosan nem elképzelhető egy olyan szemlélettel, mely a víz levezetésének akadályában lévő természeti értékeket olyan jelentős problémának tartja, mint a jelenlegi szöveg [13]. A Víz Keretirányelv végrehajtása éppen egy olyan vízügyi politikát és szaktudást követel meg, mely képes a természetvédelmi és vízgazdálkodási szempontokat integrálni.

Ennek a szövegrésznek nem szabad elfeledkezni arról, hogy a VTT megvalósítása a vonatkozó törvény 2007. novemberi módosításával rendkívül lelassult, kivitelezése bizonytalanná vált, továbbá a tájgazdálkodási mintaterületként szolgáló Cigándi tározóban a tájhasználatváltás szükséges feltételeit a kivitelezők nem teremtették meg.

Ez az alpont gyakorlatilag hiányzik, holott a legfontosabb témák egyike. Feltétlenül pótolni kell a szövegben említett anyagokból készített összefoglalóval. Annál is inkább, mert a fenntartható tájhasználat (vízvisszatartásra, vízkivezetésre épülő tevékenységek) szennyezett vagy mérgezett vízzel nem elképzelhetők. A vizek szennyezésére részletes adatok olvashatók az ICPDR A Tisza vízgyűjtő helyzetértékelése 2007 című anyagában is.

Az országos problémákról szóló fejezetben a belvízelvezetéssel kapcsolatosan közölt gondolatok (pl. tájhasználatváltás szükségessége) után érthetetlen ennek az alpontnak még a problémafelvetése is. Hosszú távon csak azok a rendszerek fenntarthatók műszaki-gazdasági szempontból is, amelyek összhangban állnak a természetes rendszerek működésével. A műszaki-gazdasági funkció és természeti "érdekek" szembeállítása ilyen módon értelmetlen. A vizek jó állapotba hozásához ezen a szemléleten feltétlenül túl kell lépni. Javasoljuk ennek a pontnak a teljes újraírását a fentiek szellemében.

Aszályosodás, fokozódó csapadékhiány és az alföldi víztartalékok csökkenése

A fentieknek megfelelően a közel és távolabbi jövő egyik kardinális problémája nem maradhat ki az elemzésből.

Helytelen területhasználatból adódó vízminőségi és vízmennyiségi kockázatok

Intenzív mezőgazdaság, ipari és lakossági szennyezések, illetve ezek által keltett vízelvezetési igények.

Nem csupán a víztestekhez kötődő vízügyi beavatkozások (pl. belvízcsatorna partok élőhelyeinek irtása) felülvizsgálatáról, de a vízgazdálkodás egészének köszönhető vízhiányról és élőhelycsökkenésről, valamint ennek megállításának módszereiről is szót kell ejteni.

A tiszai vízrendszer jó állapotát veszélyeztető hidromorfológiai beavatkozások

Pl. tiszai hajózóút fejlesztésével kapcsolatos tervek, csongrádi vízlépcsővel kapcsolatos elképzelések stb.

Az ICPDR A Tisza vízgyűjtő helyzetértékelése 2007 című anyaga a Tisza vízgyűjtőjén a vízigények, különösen a mezőgazdasági öntözővíz-igény jelentős növekedésével számol 2015-re. E forgatókönyvek nem számolnak a vízkészletek természetes és antropogén csökkentésével, és az esetlegesen fennmaradó vízelvezető vízrendezés következményeivel. Nem világos továbbá, hogy a vízigény szabályozására terveznek-e szabályozóeszközöket bevezetni. A vízigények növekedése és a vízkészletek csökkenése számos egyéb problémát is felvet. Országon belüli és nemzetközi konfliktusok robbanhatnak ki, ha e kérdésnek nem szentelünk figyelmet. Tehát a vízigények kezelése és összehangolása nem maradhat ki az anyagból.

A Dráva hazai, közvetlen vízgyűjtőjének jelentős vízgazdálkodási kérdései

[1] Az átterhelések egyik ékes példája a hazai szennyvíztisztítási program, mely a vízsszennyezést jelentős részben talajszennyezéssé alakítja, valamint jelentős energia- és anyagfogyasztással terhel egyéb környezeti elemeket. Erre a Vitaanyag is utal a 2. Települések víziközmű ellátása c. alfejezetben.

[2] Pl. a tájhasználatváltás csökkentheti a vizek diffúz, mezőgazdasági eredetű szennyezését, ezt viszont az agrártárca hatáskörébe tartozó támogatási rendszerrel lehet többek között ösztönözni.

[3] "A felsorolt kérdések - jellegükből kifolyólag olyan valós problémák, amelyeket fizikailag kell, illetve lehet megoldani - közvetlenül befolyásolják a vízállapotokat, és azon keresztül a vízi életfeltételeket. Csak kivételesen említjük azokat a gondokat, amelyek megoldása szemléleti változtatást igényel, jogszabály változtatáshoz kötött, illetve amelyek finanszírozása a kérdés, de a vízállapotokat illetően jelentős kockázattal járnak." (Vitaanyag, 3. oldal)

[4] Ennek folyamatát bemutatja pl. Dr. Andrásfalvy Bertalan: A Duna mente népének ártéri tájgazdálkodása. Ekvilibrium, 2007.

[5] Részletesebb kifejtését adja: A vízmegtartás jelentősége és közgazdasági összefüggései hazánkban. Témavezető: Ungvári Gábor. Szerzők: Ungvári Gábor, Karakai Tamás, Szalkay Csilla. Készült a Nemzeti Fejlesztési Hivatal számára. Magyar Környezetgazdaságtani Központ, Budapest, 2005. június.

A vízkészletek csökkenésének tényét továbbá több tanulmány is alátámasztja a Vízügyi közlemények LXXXII. évfolyam. 2000. év, 3-4. füzet: Magyarország vízgazdálkodásának stratégiai kérdései c. tematikus gyűjteményében.

[6] Ez többek között a javarészt fosszilis üzemanyagokra alapozott ár- és belvízvédelem hosszú távú működtethetőségét is megkérdőjelezi, felveti a természetes rendszerek működésében rejlő tartalékok "szelíd" módszerekkel történő, a természethez igazodó hasznosításának fokozódó igényét is (pl. gravitációs alapon működő vízpótlás, ép ökológiai rendszerek működése révén nyerhető szolgáltatások, pl. párologtatás, hőmérsékletcsökkentés, természetközeli erdők és talajok víztározóképessége stb.).

[7] Erre utal pl. a Tisza-menti felvízi országok tározóépítési programja, amit pl. a Tiszával foglalkozó fejezet is említ.

[8] A földtörténet hatodik, leggyorsabb, antropogén eredetű fajkihalási hulláma, mely magának az emberi fajnak a fenmaradását is veszélyezteti. Az európai biodiverzitás csökkenés megállítását az EU vonatkozó irányelve 2010-re kívánja megállítani, de ennek egyelőre nem sok jelét látni.

[9] A Tisza árvízi szabályozása a Kárpát-medencében (NKFP-3/A 0039/2002). Összefoglalja hasonló című munkájában Koncsos László. (Magyar Természetvédők Szövetsége, 2006. december.)

[10] Pl. a csatornázáshoz, szennyvíztisztítási rendszerhez szükséges nagy mennyiségű anyag, energia előállítása.

[11] Ennek fedezete pl. az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program II. tengelyén szereplő intézkedések segítségével megoldható. Ehhez azonban a tengelyek közötti forráselosztás újragondolására van szükség.

[12] "Ez a két megállapítás a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztésének (VTT) az alapja, és ebből következik a fő célja: a tiszai árvízszintek csökkentése - nagyvíz idején - mintegy 1 méterrel. A VTT-nek az árvízvédelemmel egyenrangú célja a térségben az integrált terület- és vidékfejlesztési program keretéhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések megvalósítása, és az ártér-reaktiválás. Különösen ez utóbbi járulhatna hozzá jelentősen a Tisza élővilágának gazdagításához." [Kiemelés: SZÖVET.] Ha egyenrangú célokról beszélünk, akkor azokat egy mondaton belül említjük és ne emeljünk ki közülük egyet.

[13] "Számos tényező veszélyezteti az árvédelmi biztonságot, ilyenek: a fővédvonalak, a települési körtöltések és keresztező műtárgyaik fenntartási, karbantartási munkáinak részben, egészben történő elmaradása, a hullámtereken az árhullám levonulását akadályozó növényzet, a hullámtéri erdők védetté nyilvánítása, a védtöltéseken a gyeptakaró helyett az özönfajok (gyalogakác, selyemkóró, földi bodza) megjelenése, a kubikgödrökben megjelenő élővilág fenntartása. Sajátos jelenség és a műszaki funkció, valamint a természetvédelmi szempontok keveredését jelzi számos árvízvédelmi töltés NATURA 2000-es területté nyilvánítása."

Az ICPDR Tisza Csoport égisze alatt, Ukrajna, Románia, Szlovákia, Magyarország és Szerbia szakértőinek munkájával elkészült az első átfogó elemzés a Tisza vízgyűjtőről. A jelentés az alapját képezi a 2009. végére esedékes tiszai vízgyűjtő-gazdálkodási tervnek, és egyben az egész Duna medencére vonatkozó terv fontos pillérét is képezi. A "Tisza vízgyűjtő helyzetértékelése 2007" című dokumentum Szakmai összefoglalójának áttekintése után az alábbiakban az anyaghoz néhány megjegyzést fűzünk.

A 7.2 Hosszútávú nemzeti árvízvédelmi tervek (Akciótervek) fejezetben a VTT-re vonatkozó részt a 2007. novemberi törvénymódosítás fényében frissíteni kell, adatai elavultak.

A 11. Következtetések című fejezet talán a legfontosabb lenne a tervezés további szakaszaihoz. Értehetetlen, hogy a megelőző tíz fejezet alapos és nagy adatbázisra támaszkodó tényfeltárása után a 11.-ben miért nem történik meg a legfontosabb összefüggések feltárása, a következtetések levonása. Ha a szövegnek megfelelően legfontosabb erénynek azt tekintjük, hogy a "helyzetértékelés segített meghatározni az adathiányokat és azokat az információkat, amelyeket még biztosítani kell", akkor aggályos, hogy valójában ez az anyag megfelelő lépcsőfokot jelent-e a tervezés következő szakaszához, hiszen 2009-re már vízgyűjtő-gazdálkodási terveknek készen kell állniuk. Az egyik legfontosabb kihívással, az éghajlatváltozással kapcsolatos 10.2 fejezet szerint nem készültek el a forgatókönyvek az éghajlatváltozás várható vízgazdálkodásairól. Ez utóbbi pedig a tervezés egyik alapvető bemeneti információja lenne.

A problémafeltárás mélysége után zavarba ejtő, hogy a Következtetések fejezet a vízminőség értékelés javítására koncentrál, miközben magának a vízminőség javításának kulcsterületeit vagy legégetőbb problémáiról nem ejt szót. Meglepő, hogy a vízmennyiség javításának legfontosabb eszközeiként a vízhasználatokról szóló adatok javítását vagy az árvíztérképek kidolgozását említik konkrét beavatkozások helyett.

Összességében a Következtetések fejezettől az elemzések és adatgyűjtés előző fejezetekben közölt, figyelemre méltó mélységű és alaposságú anyagának összefoglalását és a legfontosabb összefüggések bemutatását várnánk, mely a további tervezés alapjául szolgálhat. Ezt ez a fejezet nem teljesíti. Különösen szembetűnő pl., hogy a 6.3 Szcenárió 2015-re - vízigény című fejezetben a vízigények növekedésére vonatkozó trendeket nem állítja szembe a vízkészletek várható csökkenésével.

Vélemény, probléma-feltárás és javaslatok
a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítéséhez

Tanulmányozva a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium valamint területi szerveinek honlapjairól letölthető, Magyarország jelentős vízgazdálkodási kérdéseit érintő dokumentumokat, örvendetesnek találjuk, hogy azok kitérnek és megoldást keresnek több, vízgazdálkodásunkkal kapcsolatos, jelentős veszélyt hordozó problémára.

Az is pozitív jelnek tekinthető, hogy a dokumentumok összeállításában láthatóan több, vízgazdálkodással kapcsolatos szakma képviselői részt vettek.

Ugyanakkor rendkívül aggályosnak tartjuk, hogy a kérdés iránt érdeklődők számára összeállított anyag nem tárja fel világosan napjaink vízgazdálkodással kapcsolatos problémáinak összefüggéseit, a tünetek hátterében zajló folyamatok ökológiai és gazdasági alapjait (így fordulhat elő, hogy egyes árvízvédelmi beavatkozások a problémák kiváltó okai között, és a jövőbeni feladatok között egyaránt szerepelnek). Ezen túlmenően az összeállítás helyenként csúsztatásokkal terhelt (pl. gazdasági, sőt közegészségügyi jótéteményként állítja be a természet-átalakításokat; a Tisza lerövidítését úgy állítja be, mintha az csökkentette volna az árvizek feltorlódásának veszélyét, jóllehet növelte, lásd 1879-es szegedi árvíz stb.).

Aggályosnak tartjuk továbbá, hogy a hazai hivatalos vízügyi dokumentumok szinte kizárólag magukkal a víztestekkel kapcsolatos feladatokat említenek. Esetenként (pl. a Balaton esetében) hiányzik az egykori árterületek (pl. Nagy-Berek) pufferszolgáltatásának helyreállítása, a vízgyűjtők erdősültségi hiányosságai, a területek kezelésével kapcsolatos kérdések felsorolása. A Víz Keretirányelv teljes vízgyűjtőkre vonatkozó gazdálkodási (vagyis területkezelési) tervek elkészítéséről rendelkezik, célja egyértelműen olyan tervek készítése, amely a teljes vízgyűjtők fenntartható kezelésének kialakítása érdekében valamennyi vonatkozó kérdéssel, és a belőlük fakadó szerteágó feladatkörrel foglalkozik.

Mivel a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítését hazánk számára rendkívüli lehetőségnek érezzük a múltban elkövetett tévedések helyrehozása, a jövő gazdaságfejlesztéseinek természeti és társadalmi megalapozása, valamint a jelen és a jövő nemzedékeinek az egészséges környezethez való alkotmányos jogának biztosítása szempontjából, szükségesnek látjuk a problémák és összefüggések feltárásának kiegészítését, valamint a vízgyűjtő-gazdálkodási feladatok prioritásainak lefektetését (országos, részvízgyűjtő, és 42-es alegység szinten egyaránt), a következők szerint.

Magyarország - fekvése folytán - Európa vizekben egyik leggazdagabb országa. A Kárpát-medence vízrendszere a területen lehulló csapadéktöbbletet szinte maradéktalanul hazánkon keresztül vezeti el. Ez a helyzet a vízkinccsel való bölcs gazdálkodás szerteágazó lehetőségeit teremti meg, amire várhatóan egyre nagyobb szükségünk lesz.

A vízfolyások által szállított víz legfontosabb szerepe, hogy pótolja a magyar alföldeken egyébként hiányzó csapadékmennyiséget, és ellássa a természeti rendszereket az éltető vízzel. A természetes mértékű áradás ugyanis szükséges mind a természet egésze, mind az emberi gazdálkodás számára. A folyómenti talajvízkészletek áradáskor tudnak újratöltődni, ami a vízközeli erdők és ligetek éghajlat-szabályozó tevékenységéhez is szükséges. A vízfolyások ártere és ártéri erdei a természetes vízrendszer fontos elemei, szerepük nélkülözhetetlen a vízjárás kiegyensúlyozásában, az árvízi és aszálykatasztrófák megelőzésében, a beérkező vizek megőrzésében és hasznosításában. Az alföldeken belvízként jelentkező vízmennyiség valójában csak a helytelen tájhasználat miatt okoz problémát, elvezetése ökológaiailag és gazdaságilag fenntarthatatlan³.

Ma hazánk vízrendszerére jellemzőek a vízjárásbeli szélsőségek, az árvízi és aszálykatasztrófák váltakozása.

Az elmúlt két évszázad során hazánkban - bolygónk nagy részéhez hasonlóan - a területek java részét a szántóföldi termelés érdekében kiszárították, a vízfolyásokat kiegyenesítették, kimélyítették, megfosztották árterüktől, a kisebb patakokat gyakran még ki is betonozták. A természeti rendszereket (pl. erdőket) közvetlenül vagy közvetve kiirtották vagy végletesen átalakították. Mindez a talajvíz-készlet csökkenéséhez, a felszíni és felszín alatti vízelfolyás megnövekedéséhez vezetett, ugyanakkor

éppen a vízelvezető vízrendezés és a természetes növényzet java részének kiirtása következtében
megnövekedtek az árvízi vízhozamok, és a folyók, patakok vízjárása szélsőségesebbé vált. A szántóterületek nyerése, a "belvízmentesítés" és "árvízvédelem" , valamint esetenként hajózóút-fejlesztés céljából máig alkalmazott módszerek - a vízelfolyás mértékének és sebességének növelése, a vízfolyások ártereinek kikapcsolása a vízrendszerből - nemcsak a helyi körforgásokban részt vevő víz krónikus csökkenéséhez vezettek, hanem - az árvízi szélsőségek növelésével - a szintén költséges árvízi katasztrófa-helyzeteket is újratermelik.

Az elmúlt néhány száz év mederrendezései során ugyanis a víz lefolyásának begyorsítását jellemzően egy adott hely (vagyis egy adott vízkörforgás-szakasz) túl sok víztől való védelmének céljából végezték, mintha egy adott mederszakasz vize lenne a rendezés tárgya. Valójában egy adott mederszakasz vízáramlásának befolyásolása az összes többi vízkörforgás-szakaszra hatást gyakorol, és alapvetően befolyásolja a tenger irányába elfolyó vízmennyiség valamint a tájban természeti rendszereket éltető, majd elpárolgó, csapadékhajlamot javító - tehát a kis (táji) vízkörforgásban maradó víz mennyiségének arányát. Mindezzel a vízelvezető mederrendezési beavatkozások az árvízi vízhozamok (vagyis az árvízveszély) megnövelése mellett az aszályok kialakulását idézik elő, és a klíma egészére negatív hatást gyakorolnak.

A vízgazdálkodásnak nem a vízhozamokra kellene koncentrálnia, hanem a víz természetes vízkörforgásban tartására, a beavatkozásokat a víz visszatartása érdekében kellene végezni.

A vízzel jól ellátott erdők, ligetek, fasorok ugyanis párologtatással, árnyékolással, napenergia-tárolással (fotoszintézis) védik, védenék élőhelyünket a túlmelegedéstől, míg maga a - felszínen, a növényzetben, és a légkörben jelenlévő - víz további kiegyensúlyozó hatást is kifejt.

Ugyanakkor az elmúlt évszázadok természet-átalakításai és a vízelvezető vízrendezések következtében a helyi klíma stabilitását, a helyi csapadék mennyiségét és eloszlását kedvezően szabályozó kis (táji) vízkörforgás rendszere lassan, de folyamatosan veszítette és veszíti el vizét.²

Vízminőségi szempontból hazánkban továbbra is jelentős veszélyforrást jelent a veszélyes üzemek hanyag technológiai fegyelme, valamint az intenzív mezőgazdaság, amely diffúz szennyezést okoz, ráadásul sok helyen egészen megközelíti felszíni vizeinket.

Egyes jelenlegi jogszabályok a parti sávban nem teszik lehetővé a szennyezéseket megszűrő természetes ökoszisztémák (erdők, ligetek) telepítését (igaz, a legfrissebb jogszabályok - pl. a 94/2007. kvvm- rendelet - már tartalmaznak ellentétes rendelkezést is, de a gyakorlatban ez még nincs jelen).

Az ártéri ökoszisztémák a felszíni és a felszín alatti vízkészleteink minőségének megőrzése szempontjából is nélkülözhetetlenek.Ezért sem fogadható el a jövőben az ártéri erdők és patakmenti fás növényzet "árvízvédelem" címén történő irtása (az elvezető-képesség növelésén alapuló árvízvédelem ráadásul valójában sem az árvizek, sem a vízhiány kárainak megelőzése szempontjából nem hatékony, mivel növeli a lejjebbi mederszakaszok árvízi veszélyeztetettségét, ugyanakkor elpazarolja a később hiányzó vízmennyiséget).

A környező országok esetenként hanyag vízpolitikája, az ott bekövetkező balesetek hazánk számára közvetlen, és nehezen kivédhető kockázatokat jelentenek (pl. nagybányai ciánszennyezés, Rába-habzás, stb.).

1.6. A települési vízkormányzás szárító hatása, a települések vízminőségi hatásai

Jelenleg a települések vízgazdálkodása terén is a vízelvezetés dominál: a tisztított szennyvizek többsége elvezetésre kerül a tengerek felé, gyakran a csapadékvizekkel együtt. Pedig a csapadék és a tisztított szennyvizek megőrzése éppen olyan fontos a táji vízkörforgás fenntartása szempontjából, mint az ivóvízzel való takarékoskodás. Vízminőségi szempontból kedvező ugyan a kommunális szennyvizek tisztítottsági arányának növekedése, a nagyméretű csatornahálózatok azonban a tájak kiszárításához járulnak hozzá. Az elvezetett csapadékvíz mennyisége hatalmas: becslések szerint Európából évente több, mint 20 milliárd m³ esővíz vezetődik el a tengerek felé. Valójában a háztartások és települések szennyvízkezelő és csapadékvíz-kormányzó rendszere jelentős hatást gyakorol a tájban maradó és elpárolgó víz mennyiségére.

Vízminőségi szempontból gondot okoz a háztartási vegyszerek (elsősorban mosó- és vízlágyítószerek) valamint a közutak és a települések közterületeinek téli síkosság-mentesítése által kiváltott terhelés is.

1.7. A mélységi vízkészletek mennyiségét és minőségét veszélyeztető hatások

A mélységi vízkészletek a szennyezéseknek kevésbé közvetlenül vannak kitéve, azonban a talajvizekben felhalmozódó szennyező anyagok előbb-utóbb itt is éreztethetik hatásukat. Közvetlenebb veszély ezen vízkészletek (gyógy- és ásványvizek) túlzott kitermelése. Az elmúlt évek exponenciálisan növekvő ásványvízfogyasztása és a gyógyturizmus ugrásszerűen megnőtt termálvíz-kitermelése több helyütt a kapacitások határáig, vagy azon is túl feszítették ezeknek a készleteknek a felhasználását. Ez már rövid távon a mélyégi víztartalékok kimerülését, helyenként akár a felszíni vízviszonyokra is kiható vízhozam-csökkenését hozhatja magával.

Annak érdekében, hogy elkerüljük az olyan, későbbi helyzeteket, amikor már félig kész tervek alapvető megváltoztatása válik szükségessé a társadalmi egyeztetés időszakában, javasoljuk, hogy már a 2008. júliusában kezdődő tervezési szakaszban a következő prioritások mentén dolgozzanak a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek tervezeteit készítők:

A kiszárított táji vízkörforgás rendszere újra feltölthető². A vízzel úgy kell gazdálkodnunk, hogy minél nagyobb mennyiség e körforgásban maradjon.

Ehhez a vízfolyások kezelése, a tájhasználat, a felszíni, a csapadék- és a használt vizek kormányzása, valamint az ivó- és ásványvizek kitermelése tekintetében a vízmegőrző szemlélet bevezetésére van szükség.

A jövőben nem tartható fenn a vízfolyások vizének jelenlegi arányú elvezetése a tenger felé, (a Kárpát-medence kiszáradásának veszélye nélkül), ehelyett az a cél a jövőben, hogy minél nagyobb területet vissza tudjunk adni a vizet hasznosító, megőrző, elpárologtató természeti rendszereknek

lefolyóvá változtatott vízfolyásaink regenerációs folyamatainak segítésével, vagyis


	-	kanyargósságának és változatosságának helyreállításával

	-	a mederszint-visszatöltődési folyamatok segítésével

	-	vízparti, ártéri, szigeteken lévő őshonos fás növényzet megőrzésével, életrekeltésével, az ártéri szántók egy részének beerdősítésével, a vízfolyás-menti exóta faültetvények (pl. nemesnyárasok, akácosok) erdővé való fokozatos átalakításával, az erdők folyamatos erdőborítást szolgáló kezelésének (szálalás) széleskörű bevezetésével

elzárt ("ármentesített") eredeti árterek (szabályozott) újbóli megnyitásával. (lásd VKI felszíni vizek és a felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák jó állapotának helyreállítása)

Mindehhez sok esetben a mederfenntartási, szabályozási, nagyvízi mederkezelési, és az erdőgazdálkodási tervek módosítása is szükséges, melyre a vízgyűjtőgazdálkodási tervezés folyamatában sort kell keríteni. A szükséges intézményközi egyeztetéseket a kövízig-eknek kell kezdeményezniük.

A szélsőséges eloszlásban érkező nagyvizeket is áldásnak tekinthetjük ismét, ha helyet találunk azoknak. E hely a természetes, eredeti árterek nagy részén adott, e helyeken csak a támogatásból fenntartott szántók indokolták máig víztelenítésüket.

A folyóvölgyek, így például a Duna-völgy, a Tisza-völgy, a Rábaköz, vagy a Dráva menti térség árvízi és aszálykárok elleni védelmét a klíma- és tájhelyreállítással együtt kell megoldani. Ma már rendelkezésünkre állnak azok a kutatási eredmények, melyek konkrét számítások alapján - a katasztrófa-megelőzési szempontok mellett - gazdasági szempontból is rámutatnak a természetes medrek, ártéri öblözetek és természeti rendszerek felélesztésének szükségességére és gazdaságosságára.

Alföldjeinken kézenfekvő megoldás az egyszer már létezett, és sok száz éven keresztül működött ártéri vízellátó rendszerek (fokrendszerek) felélesztése. Ezek az eredeti árterek jelentős hányadán újra lehetővé tehetik majd a rétek, nádasok, ökológiai gyümölcsösök, erdők-ligetek, és a természetes (vagy azzá váló) ártéri halastavak vízellátását⁶.

A természetes folyódinamika, az ártér, valamint a fokrendszer helyreállítása segítségével erdős, ligetes területek, ökológiai gyümölcsösök, rétek és természetes halastavak hozhatók újra létre, melyek nem kárként, hanem haszonként élik meg a nagyvizet; és annak használatával, eltárolásával, párologtatásával közhaszú (pl.éghajlatjavító, csapadékhajlam-javító) hatást is kifejtenek.

(Öntözőrendszerekkel működtetett intenzív mezőgazdaság nem képes ugyanennek a feladatnak a betöltésére, és hosszú távon nem fenntartható - lásd szikesedés).

2.1.1.1.Belvíz: problémából legyen értékké! - tájhasználat-váltással

A belvíz elleni védekezés eddigi gyakorlata fenntarthatatlan. A belvizet értékként kell kezelni, és a területhasználatokat a domborzathoz kell igazítani. A szántók egy részét be kell erdősíteni, más részén tavak, rétek, árasztással öntözhető ökológiai gyümölcsösök rendszerét kell létrehozni. A szükséges tájhasználat-váltás koordinálásából a Kövízig-eknek vezető szerepet kell vállalniuk.

Az erre vonatkozó jelenlegi elképzelések nem felelnek meg a jó ökológiai állapot/potenciál feltételeinek, mert a folyó ökológiai állapotának további romlását, az utolsó természetközeli folyamszakaszok tönkretételét vetítik előre, így azok véleményünk szerint nem támogathatóak.

Elfogadhatatlan, hogy Magyarországnak nincs stratégiája a Duna hosszú távú kérdéseivel kapcsolatban, ebből a helyzetből fakad, hogy nem tudunk saját álláspontot képviselni egy adott kérdéssel kapcsolatban, csak végrehajtani pl az EU-s elvárásokat. A Duna teljes magyarországi szakaszára vonatkozó komplex víz- és tájgazdálkodási koncepció elkészítésére van szükség, amely a VKI-ban foglaltaknak megfelelően a folyó "jó ökológiai állapotának" helyreállítását tűzi ki célul, és bármilyen beavatkozást csak ezen céllal összhangban enged meg. Ezt a stratégiát, amelynek a Duna eltereléséből fakadó szigetközi krízishelyzetre is megoldást kell kínálnia, törvényi formában ("Duna-törvény") tartjuk kívánatosnak elfogadni.

2.1.2. Javaslataink a domb- és hegyvidéki vizeinkkel való gazdálkodásra

Domb- és hegyvidékeinken a vízmegőrző vízrendezés a vízfolyások revitalizációján túlmenően magába foglalja a lehető legtöbb terület természetszerű újraerdősítését, valamint víztartó mélyedések és természetes anyagokból (pl. a szintvonalak mentén rögzített farönkökből) készült, kis méretű víz- és talajfogók kialakítását.

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervekbe bele kell foglalni a domb- és hegyvidéki erdők folyamatos erdőborítással való kezelésre (szálalás) történő fokozatos átállítását.

Domb- és hegyvidékeinken az útépítések is sok esetben jelentős vízelvezetéssel járnak, ezért az utakmentén is vízmegtartó beavatkozások szükségesek.

A klímaváltozás kapcsán erősödő szélsőségek megjelenése mindezt különösen indokolttá teszi (lásd pl. hegyvidéki patakok hirtelen megáradása).

Felül kell vizsgálni a dombvidéki kisvízfolyások árvíz levezetésére meghatározott standardokat és ötvözni azokat a differenciált mezőgazdasági területhasználat kialakításával. Ennek megtervezése a VKI-folyamat feladata.

Domb- és hegyvidéki vízfolyásaink újrarendezéséhez segítséget nyújt a Budapesti Műszaki Egyetem "Dombvidéki kis és közepes vízfolyások rehabilitációja" című tananyaga.

2.2. A vízfolyások és természeti rendszerek felélesztésénak általános jótékony hatásai

A vízfolyások, vizes élőhelyek, ártéri természeti rendszerek felélesztésével számos, ma szinte megoldhatatlannak tűnő gond orvosolható:

Megoldódhat az árvízi károk elleni védelem
Megoldódhat az aszálykárok megelőzése
Újra több vízhez juthatnak a természeti rendszerek (vizes élőhelyek, rétek, erdők stb.)
Javulhat a térségi éghajlat
Javulnak a vízi élővilág feltételei,
bővül a vízi haszonvételek lehetősége,
Javul a (felszíni és felszín alatti) vízminőség

A vízfolyások revitalizációja kedvező hatást gyakorol majd a vízjárásra is, különösen a teljesen művivé tett (pl. lebetonozott) vízfolyások esetében (pl. a Balatonba ömlő kisvízfolyások egyenletesebb hozama hozzájárulhat a tó folyamatos vízellátásához).

A települések fenntartható vízgazdálkodásának kialakítása érdekében javasoljuk olyan vízkezelési és területhasználati megoldások elterjesztését, melyekkel lehetővé válik a csapadékvizek helyben tartása, a természetes zöldfelületek növelése, a használt vizek szelektálása és újrafelhasználása (pl. szelektív házi lefolyórendszerek kiépítésével, ahol a fürdésből származó víz szűrés után kerti célokra újra felhasználható), illetve párologtatása (pl gyökérzónás, üvegházas, vagy egyéb helyi tisztítóval, ahol a tisztított víz nádast, faültetvényt, vagy halastavat táplál). A felszíni vizek jó minőségi állapota sem érhető el további központosított szennyvízkezelő rendszerek kiépítése esetén, ez is indokolja a helyi szennyvízkezelő megoldások elterjedését. Így javítható a települések klímája (1 vízközeli fa teljesítménye kb. 10 klímaberendezéssel ér fel², ráadásul nem fűti az utcát), és a felszín alatti vízkészletek újratöltődését is elősegíthetjük (fokozva a felszíni vizeink megtartásának jótékony hatását).

A felszíni vizek partjainak vissza-természetesítése, a vizes élőhelyek és ártéri természeti rendszerek felélesztése, valamint a vízgyűjtők minél nagyobb területére kiterjesztett tájhasználat-váltás (vagyis a természetes rendszerek számára a lehetőség szerinti legnagyobb terület visszaadása, illetve a természetbarát gazdálkodási formák újbóli elterjesztése) önmagában jelentős vízminőség-védelmi hatással jár - felszíni és felszín alatti vizeink tekintetében egyaránt.

Egyes vízszennyezés-típusok ellen azonban külön is védekezni kell: ilyenek a baleseti eredetű szennyezések, a mezőgazdasági szennyezés, vagy a hulladékok nem megfelelő kezeléséből eredő terhelés.

A háztartások vegyszerhasználatának visszaszorítása érdekében szemléletformálási tevékenységre, valamint fogyasztás-szankcionálási és környezetbarát termék támogatási intézkedések bevezetésére van szükség.

A fentiek természetesen nem képzelhetőek el a megfelelő jogszabályok megváltoztatása nélkül. Ez abból a szempontból is szükséges, hogy vízügyi jogszabályaink összhangba kerüljenek a természetvédelmi jogszabályok vizekre és vizes élőhelyekre vonatkozó előírásaival.

Előremutató jelnek tekintjük, hogy a 94/2007. Kvvm-rendelet már tartalmaz előírást a hegy- és dombvidéki vízfolyások medre és parti sávja természetközeli állapotának kialakítására (sajnálatos, hogy több jogszabály - pl. a 21/2006. Kormányrendelet, és a fenti rendelet egyes részei is - továbbra is a revitalizációval, vízmegőrzéssel ellentétes értelmű előírásokat tartalmaz, és a tervezési, fenntartási gyakorlat ma is ezeket követi).

A víz és a természeti rendszerek szerepének fentiek szerint történő újraértékelésével, az új célok kijelölésével és a szükséges változtatások megvalósításával lehetővé válhat a talajvíz-bázisok, és az egész táji vízkörforgás fokozatos újratöltése, valamint a természeti rendszerek szerkezeti és területi regenerációja. Mindez hatékony védelemnek ígérkezik a klímaváltozással kapcsolatos káros hatások, az elsivatagosodás (vagyis az éghajlati szélsőségek megnövekedése mellett jelentkező krónikus szárazodás), a természeti rendszerek dinamikus egyensúlyi állapotának felborulása ellen, ezen túlmenően gazdasági és társadalmi értelemben is lehetőséget kínál a fenntarthatóság felé való fejlődésre.

(1) a) Kivonat a VaHaVa-Projekt összefoglaló jelentéséből (KvVM-MTA, 2006. szeptember):

(1) b) Kivonat a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiából (2008., www.kvvm.hu):

(3) A vízmegtartás jelentősége és közgazdasági összefüggései hazánkban

A vitaanyag névre szóló kiküldését e-mailen keresztül és a véleményezési határidő egy hónappal történő meghosszabbítását hasznosnak tarjuk, hiszen így az érdekcsoportok nagyobb eséllyel dolgozhatják ki javaslataikat, észrevételeiket.

Azonban maga a társadalmi konzultációra szánt vitaanyag szerintünk nem tölti be az elvárt funkcióját, azaz az érintettek megfelelő tájékoztatását, a - társadalom számára új szemléletű - Víz Keretirányelv szellemének népszerűsítését és ami a legfontosabb, a természet- és környezetvédelmi szempontból jelentős vízgazdálkodási kérdések megfelelő mélységű bemutatását.

A teljes konzultációs anyagra jellemző súlyos hiba, hogy nem a Víz Keretirányelv elvárásainak megfelelően, annak szellemében készült, és a jelentős vízgazdálkodási probléma fogalmát máshogy értelmezi. A VKI egyik nagy újítása pont az, hogy az ökológiai célállapotot tartja szem előtt. A jó állapot vagy potenciál elérése a cél és ehhez kell igazítani, ezzel kell összehangolni a gazdasági és társadalmi igényeket, nem pedig fordítva. A VKI jelentős vízgazdálkodási kérdésnek a természet- és környezetvédelmi szempontból fontos problémákat nevezi. Az anyag azonban elsősorban a "régi típusú" vízgazdálkodási kérdéseket, problémákat fejtegeti (pl. vízkárelhárítás nehézségei), az ökológiai állapotok javítását pedig csak mellékesen, ehhez a "fő vázhoz" rendeli.

A szövegben nem jelennek meg a VKI által "behozott" újszerű fogalmak. Pontosan a konzultációs dokumentumok a legalkalmasabbak ezek társadalmi bevezetésére, és magyarázatára. Természetesen csak azoknak és olyan mélységig, amelyek feltétlenül szükségesek a folyamat megértéshez. Ilyen például az "erősen módosított víztest" fogalma is. Ez később az intézkedések kidolgozásánál meghatározó kiindulási alap lesz, így már a probléma feltáró szakaszban ismertetni kellett volna ezek jelentőségét.

Annak ellenére, hogy a VKI ökológiai szemléletű, a vitaanyag nem, vagy keveset ír az ökológiai problémákról. Még ha a szükséges biológiai adatok hiányában ez nem is volt lehetséges, akkor is jelezni lehetett volna, hogy milyen biológiai kockázatok vannak, és ezt kellett volna kiegészíteni azzal a magyarázattal, hogy a biológiai adathiány milyen gondokat és módosításokat okoz a folyamatban.

Az ökológiai szempontból jelentős vízgazdálkodási problémák tartalmasabb kifejtése, és a problémák okainak megfelelő felsorolása és részletezése alkalmasabbá tette volna az anyagot az érdemi vitára. Az erre a logikára épülő bemutatás könnyebben átlátható és érthető, továbbá erre épülhetne majd az intézkedések bemutatása (a harmadik konzultációs fázisban).

Szakmailag elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a problémák között a települési és mezőgazdaság okozta diffúz szennyezés nem vagy csak alig jelenik meg. Ez a hiány azért is meglepő, mert már a 2005. évi országjelentésből is kitűnt a diffúz szennyezés, mint egész országra kiterjedő, súlyos probléma. Erről a helyzetről kiemelten fontos beszélni, hiszen itt a megoldáshoz különböző ágazatok együttgondolkodására, komoly érdekegyeztetésekre lesz szükség. Az önkormányzatok, a mezőgazdasági érdekcsoportok és közigazgatási szervek megkerülhetetlen szereplők a szükséges intézkedések kidolgozásához és gyakorlati megvalósításához.

Az érintettek részvételéről szóló utalásokat annyival egészítenénk ki, hogy a társadalombevonás nem csak a véleményük megismeréséről szól, hanem arról, hogy számos érdekcsoport együttműködése elengedhetetlen lesz a VKI célkitűzéseinek eléréséhez. Ehhez pedig az érdekeltek időben történő tájékoztatása, a párbeszéd és az érdekegyeztetések időben történő megindítása és megfelelő lefolytatása szükséges.

"...A korábban rendezett, de fenntarthatatlan medrek "visszavadulnak", a vízfolyásokszámottevő része közelít a jó, természetközeli állapothoz...."

A jó, természetközeli állapot nem egyenlő azzal, amit a köznyelvben "elvadulásnak" neveznek. Egy szakmai anyagban - még ha egyszerűbb, közérthetőbb formában íródik is - ilyen félrevezető kijelentéseket mindenképpen kerülni kell. Sőt, a természetközeli állapotot, mint célállapotot bővebben érdemes kifejteni, hogy azok az érdekcsoportok is megértsék és lássák a VKI által megkövetelt "irányt", akik nem rendelkeznek biológiai alapismeretekkel.

A hazai vízgazdálkodás nagy kihívásai: Az árvízi biztonság garantálása - az árvízszintek emelkedése és az árvizek természetbarát, kockázat-arányos kezelése mellett:

Az árvizek elleni védekezés nehézségei nem Víz Keretirányelv szerinti probléma! Fontos vízgazdálkodási kérdés, de erre építeni az alfejezetet, ellentétes a VKI szemléletével. A valódi VKI szerinti probléma az, hogy az árvízvédelmi töltések ökológiai károkat okoztak, a keresztirányú átjárhatóságot erősen korlátozták. Ennek hatására a mentett oldali holtágakat, területeket elszakították a folyó éltető vízétől, továbbá a leszűkített hullámtéren sok helyen degradált ártéri élőhelyek alakultak ki. Az árvízvédelemmel kapcsolatban azt kell rögzíteni, hogy milyen elvek alapján hangolható össze az árvízi kockázat kezelése a VKI jó ökológiai állapotra, illetve potenciálra vonatkozó követelményével.

Települések víziközmű ellátása- az emberi és a környezeti igények alapvető feltétele:

Mivel a második társadalmi konzultációs szakaszban vagyunk, és a problémák-okok feltárása a cél, hasznos lenne bővebben kifejteni, hogy az ivóvízbázisokat pontosan milyen káros emberi hatások érik. Például nem csupán a nem megfelelő szennyvízelhelyezés veszélyeztető tényező, hanem a diffúz szennyezések is!

A szennyvizek összegyűjtése és ártalommentes elhelyezése a vízi élet feltételeinek döntő tényezője:

A vizek természetes állapottól eltérő minőségét nem csak az ipari és települési szennyvizek határozzák meg! A települési és mezőgazdaság okozta diffúz terhelés a vízszennyezések legkomolyabb okai közé tartoznak!

Nem látjuk a szövegben megemlítve azt a tényt, hogy a csatornázás/tisztítás fejlesztése ugyan csökkenti a felszín alatti vizek terhelését, azonban a befogadó felszíni vízfolyások szennyezettségét növeli! Ez pedig ellentmond a VKI követelményeinek.

Az egyedi szennyvíztisztítók említését fontosnak tartjuk. Sőt, ezek előnyeinek további részletezése is indokolt lenne, hiszen esetükben nem csak a felszín alatti vizeket óvjuk, hanem kiküszöböljük a felszíniek újabb terhelését.

Itt is részletezni kellett volna a problémák főbb okait, azaz pontosan milyen típusú káros emberi tevékenységekről lehet szó (pl. mezőgazdasági vagy belterületi diffúz szennyezés, állattartó telepek, hulladéklerakók, stb.)

Síkvidéki vízelvezetés (belvízmentesítés) a vízkárok megelőzése, illetve csökkentése:

Az árvízvédelmi részhez hasonlóan ennél az alfejezetnél is komoly szemléletbeli hiba van. A belvízkárok enyhítése, a települések vízelvezető rendszereinek fejlesztése nem a VKI feladata, célja! A cél a jó állapot vagy potenciál elérése úgy, hogy a belvízmentesítés okozta ökológiai károk enyhítését vagy megszüntetését kell majd megtervezni. Ezen intézkedések megtervezéséhez természetesen a társadalmi és gazdasági igények feltárása és összehangolása elengedhetetlen. A fejezet nem részletezi a valódi VKI szerinti problémákat és okokat, mint például a vízügyi szempontból rendezett medrek sebességviszonyainak ökológiai szempontból kedvezőtlen állapota, a trapézmedrek lejtésviszonyai okozta természetes zonáció elmaradása, a kezelés miatti károk a növényzetben és állatvilágban, vízelterelések, stb.

Az anyag óvatosan fogalmaz az árvizes vagy belvizes, rendszeresen vízzel borított területeken történő intenzív gazdálkodás újragondolásával kapcsolatban. Mi ezt a kérdést (amely már a lehetséges intézkedések előrevetítése) mindenképpen fontosnak tartjuk és szorgalmazzuk, támogatjuk az anyagban említett extenzív gazdálkodás és vizes élőhelyek elterjesztését, rehabilitálását ilyen területeken.

Ugyancsak támogatható intézkedési lehetőség (szerencsére már ebben a fázisban említi az anyag) a vízelvezetés helyett, a vízvisszatartás. Ez a jövőben ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból is kulcsfontosságú kérdés lesz.

Vízszintsüllyedés a Homokhátságon - vízgazdálkodásunk egyik legbonyolultabb kérdése:

Csupán technikai észrevétel: ez az alfejezet logikailag nem illik az országos anyagba, mivel az eddig nem részletezett konkrét területeket. Ezt miért kapott kitüntetett "helyet"?

A következő konzultációs fázisban a vitaanyagot a honlapon könnyebben elérhető helyre érdemes tenni, hogy ne csak azok találják meg, akik "névre szóló" felkérést kaptak és elég kitartóak voltak a kereséshez, hanem a KvVM honlapjának szokásos látogatói vagy egyéb érdeklődők is felfigyeljenek a véleményezési lehetőségre.


1.		Holocén Természetvédelmi Egyesület, Miskolc, 2008. július 31., Stoll László

2.		Jánossy András, 2008. július 31.

3.		Kárpátok-Tisza Nemzetközi Fejlesztési Egyesület, Egri Sándor

4.		Kerekerdő Alapítvány, 2008. július 31.

5.		Országos Környezetvédelmi Tanács

6.		Reflex Környezetvédő Egyesület, 2008. június 16.

7.		Szövetség az Élő Tiszáért, Budapest 2008. július 30., Kajner Péter

8.		Védegylet, 2008. április

9.		WWF Magyarország, Budapest, 2008. július 26.